AHS-kalauz | pumpkin-parádé #4

Szervusz, Drága Olvasó!
Talán tudod, mekkora rajongója vagyok az American Horror Story című sorozatnak, aminek jelenleg a hetedik évadja van kifutóban. Ha szerencsém van, és lelkes AHS-fanokkal állok szemben, nem kell sokat magyaráznom, de ha netalántán nem ismered ezt a világot, igyekszem érthető lenni a bejegyzés során.

Az American Horror Story első évadát 2011-ben alkotta meg Ryan Murphy és Brad Falchuk, olyan remek színészekkel, mint Jessica Lange, Sarah Paulson, Evan Peters, Emma Roberts, Frances Conroy, Kathy Bates, sőt, az ötödik évadban még Lady Gagának is főbb szerep jut.
  Az AHS évadai nem függenek össze, mindegyik egy-egy egész kis sorozat, és a legtöbb színész több évadban is feltűnik, mindig más szerepben. Egyedül Sarah Paulson, Evan Peters és Lily Rabe játszik mind a hét évadban.

 

Az első évad, a Murder House (Gyilkos ház) egy kaliforniai ház sok évtizedes történetét mutatja be soook halálesettel és egy 2011-es jelensíkkal, az Asylum (Zárt osztály) 1964-ben játszódik egy massachusettsi elmegyógyintézetben, és szerintem minden évad közül ez a legparább. A Coven (Boszorkányok) 2013 New Orleans-ában játszódik, a legkevésbé ijesztő, de szívemnek talán legkedvesebb AHS-évad. A Freak Show (Rémségek cirkusza) egy floridai horrorcirkusz életét mutatja be 1952-ben, és ez Jessica Lange utolsó szereplése is a sorozatban - pedig elég jól csinálta a néni. A Hotel és a Roanoke is a jelenben játszódik, 2015-16-ban, és valljuk be őszintén, a Roanoke a sorozat mélypontja. Az éppen futó Cult pedig a jelen Michiganjében zajlik, és tele van politikával. Iszonyú kíváncsi leszek, hogy Trump bácsi mit fog ehhez az egészhez szólni.


Az AHS rettenetesen összetett, és nagyon ütős sorozat, ami még mindig tud újat mondani. Igényesen kidolgozott karakterdrámája van, kevés az egysíkú karakter, és persze remek színészi alakításokat lehet látni. Még Lady Gagát is megtanították színészkedni egy évad erejéig. A kedvencem Jessica Lange négy karaktere, mind a négy nő önző, hidegvérű és okos, a maga módján tehetséges, de a legkevésbé sem ártatlan alak. A másik kedvenc Evan Peters: az egymástól nagyon elütő jellemű karaktereket is tökéletesen hozza, mindig jó a szövege, de sose normális. Imádom. Még Andy Warhol is volt egy fél rész erejéig.

Lehet a sorozatot szeretni vagy utálni, de senki nem megy el mellette szó nélkül, és ez az AHS egyik legjobb tulajdonsága. Pár apróság teszi ennyire megosztóvá, és szerintem a zsenialitása is ezekben rejlik:

• Nem tömik tele az alkotók gagyi jumpscare-ekkel és nem is lesznek tőle rémálmaid, tehát az ugrálós horrortól és a pszichothrillertől is elég messze áll, de elgondolkodtat, és görbe tükröt tart eléd.
• Tanít, nem szájbarágósan, hanem úgy, hogy észre sem veszed. Az interperszonális kapcsolatokról és a nagybetűs életről egyaránt, de ha odafigyelsz, még halottat feltámasztani is megtanulhatsz a harmadik évadból. 
• Fanyar, szarkasztikus humora van, és Evan Peters fent megjelenő nyolc karakteréből mondjuk hat felelős a komikum jelentős részéért. 
• Rádöbbent, hogy jöhetnek-mehetnek itt boszorkányok meg kísértetek meg vérszívók meg mindenfélék, mégiscsak a Homo sapiens a legfélelmetesebb dolog, amivel találkozhatsz.

A hetedik évadnak már hét részét sugározták a tizenegyből, és nagyon erőszakosan feszegeti a 21. század fontos kérdéseit. Az elnökválasztásból indul ki az egész cselekmény, van egy leszbikus házaspárunk és két meleg fickónk is, szerepe van a rasszizmusnak és a média erejének is. Egyre durvulnak az események, az eleinte hallucinációnak hitt bohócbanda mindenkit likvidál, aki beleköp a politikuspalánta levesébe, összevissza kuszálódnak az egyébként is gubancos szálak, és én már tűkön ülve várom, vajon a) hová tart ez az egész, életben marad-e egyáltalán valaki, b) összeháborúzik-e a két szervezet, c) mi lesz Allyvel és d) milyen lesz a visszhangja ennek az évadnak - úgy értem, politikailag. Én úgy látom, Murphy-ék igyekeznek nem direkt módon állást foglalni Trump ellen vagy mellett, de azért szurkálják a fickót rendesen. Ha jól működik az emberismerő szenzorom, és az elnök úr tényleg nem érti a szarkazmust, nem lehet nagy baj, de komolyan nagyon kíváncsi vagyok, belekötnek-e a politikusok, vagy sem.

Végül pedig hoztam pár érdekességet és információt:

• Lesz egy nyolcadik és egy kilencedik évad is, és Sarah Paulson is vállalt szerepet.
• Evan Peters és Emma Roberts jegyben járnak. 
• Az első évadbeli ház létezik, a Buffy, a vámpírok réme című sorozatban is feltűnt és 2013 óta eladó, valamint az ötödik évad Hotel Corteze is létezett valahol Chicagóban (az összes titkos járatával és mindennel együtt).
• A második évadnak kb. a 80%-a igaz történet, Alma és Kit szerelmétől Dr. Thredson gyilkosságain át az elmegyógyintézet kedves kis gyógymódjaiig.
• A harmadik évadban feltűnő Delphine LaLaurie, Marie Laveau és a New Orleans-i hóhér is létező személyek voltak, a negyedik évad Edward Mordrake-je pedig egy Charles Lotin Hildreth nevű fickó könyvének szereplője volt.
• A Freak Show-ban Bette és Dot, a sziámi ikrek jelenetein 27 ember dolgozott, és minden jelenet felvétele kb. 15 órába telt.
• A szintén a negyedik évadban Ma Petite-et játszó Jyoti Amge-t mérete miatt Indiában istenségként tisztelik.
• Evan Peters tetőtől talpig be volt kenve síkosítóval, hogy beleférjen a bőrszerkóba az első évadban.
• Az intróban természetesen nem véletlenül látjuk azt, amit. A készítője, Kyle Cooper alkotta meg a Walking Dead című sorozat intróját is.
• Azokban a diákokban, akik az első évadban az iskolai lövöldözésben haltak meg, van egy közös tulajdonság: mind Boston Red Sox játékosok neveit viselik.
• Az évadok összefüggnek. Szerintem még Murphy sem tudja, hogyan, de összefüggnek. (Na jó, ez nem igaz, csomó mindent tudok én is, és ha megnézed a sorozatot, Mélyen Tisztelt Olvasóm, majd te is fogsz.)

Remélem, meghoztam a kedved egy jó kis sorozatnézéshez. Több évadban is van halloweeni jelenet, szóval hajrá!

kísérteties könyves kihívás | pumpkin-parádé #3

Üdv, Drága Olvasó!
Továbbra is kínoz ugyan az olvasási válság, de kávéval, teával, jó könyvekkel és cikkírással kúrálgatom magam, egyre eredményesebben.
  Talán újabb pont lehet a gyógymódok listáján, ha egy innen-onnan összelopott book taget írok a halloweeni bejegyzéssorozatom harmadik részeként, és talán könyvkedvelő Olvasóimnak is tudok valami újat mondani.

1. Mi a kedvenc horror/thriller könyved?
  Nem tudom, hogy ezt a kérdést úgy kell-e értelmezni, hogy mitől fostam be legjobban, de ha igen, akkor elég nehéz a választás a Madarak a dobozban, A Hármak és az Állattemető között. Az előző kettőnek inkább az utóhatása volt durva, ezért ebből a szempontból King bácsi nyer, de úgy általánosan Sarah Lotz regényét választanám.
  Ez az elvetemült írónő összesen 51 szemszögből írja meg a könyvet (igen, megszámoltam), egyaránt dolgozik tudományos kutatások futurisztikus eredményeivel és a japán hiedelemvilág motívumaival, és nem riad vissza a legmocskosabb halálnemek riasztóan precíz ábrázolásától sem.

2. Melyik volt a legijesztőbb jelenet, amit egy könyvben olvastál?
  Az Állattemető filmváltozatából, a Kedvencek temetőjéből (fuck yeah, fordítás) kimaradt az egyetlen olyan leírás ábrázolása, aminek az olvasása tényleg megrémisztett. Ez a jelenet az, amikor Louis viszi fel a hegyre a halott kisfiút, és "érzi, hogy meglegyinti a wendigo szele". Jó, tudom, ezt tényleg nem lehet filmen ábrázolni, de jaaaj, azóta is reszketek, ha ez a rohadt wendigo (ami persze nem is létezik) eszembe jut.

Pervinka

3. Beöltöznél Halloween alkalmából valamilyen könyvszereplőnek?
  Nagyon basic lenne Hermione Grangert vagy Katniss Everdeent mondani, igaz?
  Nyugi, ennél azért eredetibb vagyok, de csak egy egész kicsit. Ha fiú lennék, természetesen L-nek vagy a kis hercegnek öltöznék, a kromoszómám miatt viszont Amane Misa (Death Note), vagy Pervinka Periwinkle (Fairy Oak) bőrébe bújnék szívesen.

4. Minek öltözne be a kedvenc karaktered Halloweenkor?
  L semminek, a kis herceg kígyó lenne vagy sárkány, Jem Finch (Ne bántsátok a feketerigót!) pedig Hasfelmetsző Jack.

5. Melyik a kedvenc horror-/thriller típusod?
  Ehhez sajnos egy kicsit hiányos a műveltségem, de az biztos, hogy az elcsépelt démonos dolgokat nem szeretem. A pszichothrillerek nagyon ki tudnak akasztani, szóval gondolom, hogy az.

6. Ha a könyvek olyan olcsóak lennének, mint a cukorkák, mit adnál a gyerekeknek?
  Ha a könyvek olyan olcsóak lennének, mint a cukorkák, jól bevásárolnék belőlük, és mindet megtartanám magamnak.
  Na jó, mindenki megkapná a Ne bántsátok a feketerigót! című alapművet, az értelmesebbek pedig választhatnának a Pinky, a Gépnarancs, a Holtverseny és a Semmi közül, aszerint, hogy melyik irányból szeretnének pofont a halloweenre sminkelt pofikájukra.

7. Mit olvasol Halloweenkor?
  Sajnos kötelezőkkel szenvedek, de nekiálltam a Gyilkos molekulák című könyvnek, és E. A. Poe és Csáth Géza is az éjjeliszekrényen várja a sorát pár novellával. Mellettük ott csücsül már Stephen King Tortúrája is, de kevés az idő, drága a kávé, és valamikor AHS-t és GoT-ot is kell nézni...

8. Milyen versek jutnak eszedbe a Halloweenről?
  Poe mester minden mennyiségben, főleg az örök klasszikus, A holló. Ezen kívül tartok egy Tim Burton-kötetet is a polcomon (a Karácsonyi lidércnyomás mellett), ami inkább beteges, mint ijesztő, de Burton már csak ilyen...

by Tim Burton

9. Melyik az a könyv, ami nélkül nincs Halloween?
  Bár sem a könyv, sem a belőle készült film nem tartozik a legnagyobb kedvenceim közé, a Karácsonyi lidércnyomás szerves része a sütőtökös ünnepnek. Jut eszembe, van ennek egy testvére, A halott menyasszony, az sokkal nagyobb poén...
  És igen, nagyon standard, de egyszerűen muszáj... az örök klasszikus Harry Potter.

10. Mik szerepelnek a horror/thriller várólistádon?
  Gillian Flynn: Éles tárgyak, Stephen King: Tortúra, Justin Cronin: A szabadulás, Richard Godwin: A romlás labirintusa.

Na jó, én most elmegyek bennalvós-szabadulószobás iskolai programra, aztán Lengyelországba - de ne aggódjatok, befejezem ezt a posztsorozatot.

Ti ajánlanátok valami kísértetieset, Mélyen Tisztelt Olvasóim? 

/spoiler alert/

filmmaraton 6.0 | pumpkin-parádé #2

Szervusz, Drága Olvasó!
Gyanakodhatsz, hogy egy halloweeni bejegyzéssorozaton munkálkodom, és nagyon ügyes vagy, pontosan ezt teszem. Már említettem, hogy rászoktam a horrorfilmek nézésére (éjjel, sötétben, egyedül, ofkórsz). Ma estére összeszedtem párat, horrort is meg halloweenhez köthető vígjátékot is, hogy legyen egy ilyen creepyfilmes maratonom is, meg hogy ha jól választottam filmet, bicskával járjak ki vécére.

Mielőtt belevágok, megosztanám veled (szotyolahéjban), hogy miket néztem mostanában:

• AZ (It): "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek"-kategória. Nem akartam megnézni, mert mindenki látta, én meg persze senki mellé nem kellettem a moziterembe, hát akkor majd csakazértse, de végül megnéztem (és titokban is akartam tartani). Mély nyomot összesen az hagyott bennem, hogy a vérpucolós jelenet betétdala egy Cure-szám, a Six Different Ways, és ezt igenis tudnia kell a világnak, mert csak én tudom, és fáj a lelkemnek, hogy ilyen ismeretlen manapság a Robert Smith-kultusz fogalma.
• A FIÚ (The Boy): Megdöbbentően jó volt, majdnem klisés első egy órával, aztán egy remek fordulattal és kevés jumpscare-rel. Igen, a második felét néztem egyedül. Most először fordult elő, hogy Márk aludt el filmnézés közben, és nem én.
• CARRIE (Carrie): King-adaptáció, Márkkal néztem, nem tetszett. Hatásosabb lett volna, ha Carrie nem kezd el táncolni a telekinézises mutatvány közben, és ha a film nem görcsöl rá ennyire a menstruációs ciklus misztikus fogalmára, meg az elcsépelt amcsifilmes-középsulis hierarchiára.
• ADDAMS FAMILY: A GALÁD CSALÁD (The Addams Family): Végigröhögtem, halloweeniesen spooky, ahol kell, de egyébként egy kedves, szórakoztató filmecske, tipikusan ajánlom kishúggalfilmnézős estékre.

És akkor ma éjjel, egy kaktuszos bögrére való kávéval karöltve:

MADARAK
(The Birds)
Éljen, egy film egyenesen 1963-ból, a keményre dauerolt frizurák, meseszép autók és félrecsúszott magyar szinkronok idejéből... és a nagy nevű Alfred Hitchcock elméjéből.
  Bár ez a film műfaját tekintve horror, illetve thriller, és az agyadba mászva kéne bántania a közérzetedet, nálam ez a hatás teljesen elmaradt. Mindenhonnan azt hallom, hogy mennyire nyomasztó, és nem vizuálisan csinál ki, hanem szépen ráül a lelkedre, ezért ebből a szempontból csalódtam. Plusz a hatvanas évek technikája helyenként nevetségessé teszi az animációt, de ez van, nem lehet minden régi film Star Wars.
  Bőségesen kárpótolt viszont maga a cselekmény, hogy a szereplők nem rohantak sehova, hanem ráérősen beszélgettek, vezettek, dohányoztak, nem kellett fél órába húsz akciójelenetet és negyvenkilenc jumpscare-t sűríteni, mint az utóbbi időben. A Tippi Hedren alakítása Melanie-ként zseniális volt, Mitch-ről azonban elég keveset tudtunk meg. Engem érdekelt volna, hogy zajlottak azok a bizonyos nőügyek, jobb ember-e, mint amilyennek én gondolom, mennyire voltak komolyak a szándékai Melanie-val, vagy úgy általánosságban, mitől bolondult meg Bodega Bay összes madara.

A FEKETE RUHÁS NŐ
(The Woman in Black)
Nem veszi be az agyam a szőrös Harry Pottert mint horrorfőhőst, végig röhögnöm kellett. Sajnálom, ez az igazság.
  A vége felé már sikerült elvonatkoztatnom a ténytől, hogy Daniel Radcliffe varázspálca és Nimbus 2000 nélkül szaladgál a kísértetházban, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy a horrorfilmek megszokott ostoba női helyett most ő van itt, hogy szekrényeket nyitogasson, és szellemek után futkosson. Tudom, hogy nincs horror ilyen arcok nélkül, de ez még egy fekete ruhás kísértetnél is valószerűtlenebb.
  Ez persze az összes kísértethistóriáról elmondható, ennek a filmnek a sajátossága egy tök ügyesen felépített, enyhén hátborzongató atmoszférában, jó sok esővel meg hullával, Herripotter háta mögé lopózó árnyékokban és mocorgó, kitömött majmokban rejlik. És ha nem laposodik el kicsivel a fele után, talán még ajánlani is tudnám ezt a filmet. Így csak az első felét.

 

ADDAMS FAMILY 2: EGY KICSIVEL GALÁDABB A CSALÁD
(Addams Family Values)
Az első részhez hasonlóan most is remekül szórakoztam. Addamsék öltözködése, mindennapjai, beszédstílusa nemcsak abszurd, de jókora mennyiségű önirónia fűszerezi. Amit csak ki lehet forgatni, azt fenekestül felforgatják, guillotine alá vetik, fürdőkádba fojtják és csak utána rakják össze, szinte Monty Python-szintű jellemkomikumokat teremtve meg ezzel.
  A történet persze kiszámítható és nem is igazán leleményes, sőt, már az elején az arcomba csapják a végkifejletet, nehogy véletlenül katarzisban legyen részem, de ez senkit nem érdekel, amíg lehet a galád családon röhögni. És lehet. Mindig.
  Főleg Wednesday-n.
  Imádom.

Most, hogy telezabáltam magam sütőtökös sütivel és még filmeket is néztem, azt hiszem, aludhatok is egy kicsit.
 Jó éjszakát, gyerekek, álmodjatok rémeket!

a madárijesztő története | pumpkin-parádé #1

Üdvözöllek szerény, ritkán látogatott virtuális hajlékomban, Mélyen Tisztelt Olvasó!
Ma három dologra jöttem rá:
   1. Jelenlegi, félelmetesen szőke állapotomban Daenerys Targaryen és Tyrion Lannister szerelemgyereke is lehetnék.
   2. Szörnyűségesen zavar ez a bő fél éve tartó olvasási válság.
   3. Iszonyú tempóban közeleg a halloween.
A halloween közelgése miatt a felsorolásba csupa rettenetes jelzőt tettem, és előhalásztam egy tavalyi novellát, amit most jól megosztok veletek, a sütőtökünnep miatt.
   Egye fene, zenét is mellékelek, de csak mert egy pár napja tartó horrorfilmnézős szessön után ez a szám sötétben elég riasztó.

A madárijesztő története

Farkasvonyításra ébredtem. Rég nem hallottam őket; elköltöztek néhány teliholddal ezelőtt. Rossz előérzetem támadt. Megvakartam a szárnyam tövét, aztán kiröppentem az odúmból, hogy körülnézzek egy kicsit.

Szörnyű hideg volt, és túl sötét. Felhők gomolyogtak a szürkén dagadozó hold előtt, a tájat belepte a köd. Gyűlölöm a ködöt. Megkétszerezi a menetszél hidegét, átáztatja a tollaimat, ráadásul alig látok tőle valamit.

Apró, fényes arcokra lettem figyelmes, ahogy a város felé repültem. Faragott tökök kerültek az ablakokba, az utcákat ellepték a vacogó gyerekek, akik éppen csokoládét gyűjteni indultak. Volt köztük boszorkánysüveges, lepedőbe csavart, kipingált arcú, volt, aki műanyag kaszával hadonászott. Mondókát skandálva mentek háztól házig. Boldognak tűntek.

Feljebb repültem, és ráfeküdtem a szélre, hogy a vonítást követve minél hamarabb kijussak a városból.

- Hé!

- Ki szól? – kaptam fel a fejem a váratlan kiáltásra.

- Itt vagyok, mögötted. Vadászni indulsz?

Megfordultam. Egy denevér csapdosott mögöttem esetlenül csupasz szárnyaival.

- Nem, a farkasokat keresem – feleltem.

- Ó, akkor rendben van – bólintott. – Csak azért szólok, mert arrafelé, amerre tartasz, valaki irtja az állatokat. Méreggel, csapdával, mindenhogyan. Baglyok is hullottak arrafelé.

- Köszönöm, hogy szóltál – biccentettem. – Óvatos leszek.

A denevér távozott, én is tovább indultam. Időről időre előfordultak gazdák a környéken, akik azt hitték, mindent megtehetnek. Először madárijesztőket készítettek, aztán lövöldözni kezdtek, aztán jött a patkányméreg és a drótcsapda. Nem egyszer múlott szerencsén az életem.

A városon túli dombság erdeiből jött a vonyítás. A farkasokat egy bozótos mélyén találtam meg. Nem ismertem őket, délről jöttek. Szóltam nekik, hogy vigyázzanak a tetemekkel és a gazdákkal errefelé, aztán továbbálltam. Abban reménykedtem, hogy az ismerős falkával találkozom, és ismét hallgathatom a történeteiket. A farkasoknak gyönyörű történeteik vannak, és gyönyörű énekük. Az általam ismert csapat alfája tudja a legszebb meséket, soha nem hallgatnám más ordasét.

A dombság felett repkedtem. Kisvártatva előbújt a telihold, ezüstös derengésbe vonva az erdőt, a város narancsos fényeit és a laposan fekvő mezőket. Keletre egy ismeretlen alakot pillantottam meg, ócska kabát lógott vézna testén, és egy régi cilindert húzott a fejére. Az arcát még bagolyszememmel sem tudtam kivenni. Közelebb repültem hozzá. Egy tökföld közepén ácsorgott, tökből volt a feje is, csálé vigyort festettek rá.

- Jó estét, barátom! – köszöntöttem. – Idetelepedhetnék a válladra néhány szóra?

- Foglalj helyet, szárnyas vándor! – invitált. – Hogy érzed magad ebben a ködben?

- Ami azt illeti, rémesen. Azonban muszáj volt kimozdulnom az odúmból, farkasüvöltést hallottam, és a kíváncsiságom a szabad ég alá űzött.

- Valóban, én is hallottam őket. Egy másik falkát keresnek, de ők már odébb álltak.

- Mióta vagy itt? – érdeklődtem.

- Tegnap lettem ideállítva, mert a hollók rájárnak a tökre.

- Akkor nem volt okos dolog tökből faragni neked a fejet!

A madárijesztő felkacagott.

- Hát nem! Viszont nagyon örülök a társaságodnak, nem maradnál itt velem még egy kicsit?

- Szívesen maradok. Mondd csak, ismersz valami érdekes történetet?

Új barátom eltűnődött egy pillanatra, egészen összeráncolta faragott homlokát.

- Tudok néhányat. Remélem, nem félsz a boszorkányoktól és egyéb rémes dolgoktól!

- Kérlek, mesélj! Amióta a farkasok elvándoroltak, nem hallottam se tündérmesét, se rémeset. És különben is, ebben a töklámpafényes időben jólesik a borzongás.

- Hát jó! – mondta a madárijesztő. Kényelmesen elhelyezkedtem szalmával kitömött vállán, ő pedig mesélni kezdett.

Történt egyszer, nem tudni mikor, talán századokkal, de lehet, hogy csak néhány órával ezelőtt, hogy egy Boglárka nevű kislány jó melegen felöltözött, élelmet pakolt egy tarisznyába, és megszökött otthonról. Senki nem tudta, miért, még ő maga sem, de úgy érezte, nincs maradása. Alkonyodott, amikor a lányka útnak indult. Az erdő felé vette az irányt, bizony, éppen ez az erdő van itt mögöttünk. Boglárka ment a sötétben egyenesen előre, és hamarosan eltévedt. Nem látta, merre megy, nem látta, honnan jött. Kicsi szívébe jeges félelem markolt, de hű maradt elhatározásához, és remegő lábakkal ment tovább.

Bagolyhuhogás és avarzörgés kísérte útját. A távolban vijjogott egy ragadozó madár is. Boglárka egyszer csak egy patak hangjára lett figyelmes. Követte hangot, és nemsokára el is érte a vizet. A patak köves medrében folydogálva egészen feketének tetszett. A kislány egy tuskóra telepedett a partján, elővett egy kiflit, és rágcsálni kezdte. Nem sok fogyott még belőle, amikor egy hangot hallott. Kristálytiszta női hang volt, és mintha egyenesen a patakból szólt volna.

- Kisleány! Szép leányka!

Boglárka nagyon megijedt, csendben maradt, de a hang folytatta.

- Kedves kislány, szép kislány, szeretnél velem játszani? Olyan egyedül vagyok!

- Ki… ki vagy te? – nyögte Boglárka elhalóan.

- Ó, én Kincső vagyok, és itt élek a patakban. Évente egyszer, a Boszorkányok Éjszakáján játszhatok valakivel. Ma van ez az éjszaka, és én olyan rosszul érzem magam egyedül! Kérlek, szép kislány, játssz velem!

Olyan szépen kérte Kincső, és Boglárka annyira rettegett egyedül, hogy úgy döntött, reggelig vele marad.

- Hol vagy? – kérdezte.

- Itt, a vízben – felelte Kincső. – Gyere be ide, és húzz ki!

Boglárka térdig a jeges vízbe gázolt, és megragadta a vízben lebegő kezet. Amikor kiszabadította Kincsőt, és jobban szemügyre vette, majdnem felsikított rémületében. Kincső ruhája szakadozott volt, és zöld a rajta megtelepedett algától. A bőre helyenként mintha leszakadt volna a testéről, az arca szürkés volt, a haja kócos és vizes, a szemei hályogosak.

- Ne félj tőlem, szép kislány! Mi a neved?

Boglárka szépen bemutatkozott. Kincső kézen fogta, átugrották a patakot, és az erdő mélye felé szaladtak. Egy tisztáson álltak meg, aminek a közepén tüzet gyújtottak.

- Mondd csak, miért hívják ezt a boszorkányok éjszakájának? – kérdezte Boglárka.

- Azért – felelte Kincső -, mert ilyenkor minden boszorkánynak hatalmában áll büntetlenül fekete mágiát végeznie. Ezen a tisztáson szoktak gyülekezni, hogy elvégezzék a rítusaikat. Mindig nagyon vicces, ahogyan kántálnak, szeretem nézni őket. Nemsokára ide kell érniük. Addig ickázzunk!

A földre rajzolták az ugróiskolát, és énekelve ugrándoztak egyik négyzetből a másikba. Kincső hangja kísértetiesen magas volt és tiszta, az alakja egészen áttetsző, de Boglárka már nem félt. A lány éneke megbabonázta.

Addig ickáztak, amíg el nem lobbant a tűz. Akkor Kincső egy bokor alá rángatta Boglárkát, és onnan figyelték, ahogy a fekete köpönyeges alakok előtűnnek a semmiből, és körülveszik az ő gyermeteg tüzecskéjük hamvait, és hatalmas máglyát teremtenek a helyére. A boszorkányok kántálni kezdtek, ütemesen hadarva egy bonyolult, ősi nyelven, majd körültáncolták a tüzet, füvekkel szórva meg a lángokat. Minden növénytől felizzott a tűz, és kéken, lilán, rézvörösen kezdett égni.

- Gyönyörű – suttogta Boglárka. – Hogy lehetnék én is boszorkány?

- Gyere – hívta Kincső, és kibújt a bokorból. Boglárka követte. A tűz felé futottak, a boszorkányok felé, nem törődve a szállongó pernyével és érthetetlen varázsigékkel.

- Asszonyok! – kiáltott rájuk Kincső. – Nagyságos asszonyok! Ez a szép kislány a nővéretekké szeretne lenni.

A boszorkányok döbbent csendben fogadták a két lányt, majd éktelen haragra gerjedtek, amiért megzavarták őket, és rikácsolni kezdtek. Lehetetlen volt megérteni, mit mondanak. Az egyikük felemelte a kezét, mire mind elhallgattak – ő lehetett a főboszorkány.

- A nővérünkké? – kérdezte gyanakodva.

- Igen – helyeselt Boglárka.

- Van-e benned varázslat, kislány?

- De van ám – szólt közbe Kincső -, ő húzott ki a patakból!

- Na, már megint te vagy az? – morogta az egyik boszorkány. Kincső kiöltötte rá a nyelvét.

A főboszorkány gondolkodóba esett, aztán a tűz mellé állította Boglárkát.

- Próbákat kell kiállnod. Ha mind a hármat sikerrel veszed, a nővérünk lehetsz.

- Mit kell tennem? – kérdezte a kislány.

- Az első próbád: sétálj át a tűzön!

Boglárka felkiáltott volna, hogy ez lehetetlen, de addigra egy boszorkány meglökte. Ő megbotlott, és arccal a máglyának esett, ami összeomlott a súly alatt, és szikrák miriádjait köpte mindenfelé. Boglárkát égették a lángok; felsikoltott, és megpróbált feltápászkodni, hogy kikecmeregjen a tűzből. A bőre felhólyagosodott, a haja lángra kapott, a szeme kiszáradt. Körülötte újra kántálni kezdtek a boszorkányok.

Mire kiért a tűzből, a főboszorkány egy koponyát nyújtott felé. A teteje hiányzott, az agy helyén bűzös, sötétzöld folyadék kavargott.

- Idd meg! – utasította a boszorkánymester.

Boglárka arcán a fájdalom könnyei folytak, marva a tűz okozta sebeket. A lány nagy levegőt vett, és azt remélve, hogy a zöld lé majd enyhíti a kínt, egy szuszra kiitta a koponya tartalmát.

Összeesett. Levegő után kapkodott, úgy érezte, forog vele a világ. A hallása eltompult, lüktetett a halántékán egy ér, azt hitte, el is pattan. Az égett bőr elkezdett lefesleni a testéről, és eleredt az orra vére. Várta, hogy jobban legyen, de nem lett. Felüvöltött fájdalmában. A távolból Kincső kacagását vélte hallani.

Úgy tűnt, órák teltek el, mire a főboszorkány talpra rángatta Boglárkát. A kislány már nem akart boszorkány lenni, haza akart menni, vagy egyszerűen csak meghalni, annyira fájt mindene és annyira rettegett.

- Az utolsó próbád következik – jelentette a főboszorkány. – Átszúrunk rajtad egy karót. Ha nem vérzel és nem sikítasz, boszorkány lehetsz.

- Kérlek – suttogta Boglárka. – Kérlek, engedjetek el. Már nem akarok a nővéretek lenni. Kérlek…

- Már nincs visszaút – közölte a boszorkány, és keresztülszúrta a kihegyezett fakarót Boglárka gyönge testén. A lányka felsikoltott. Képtelen volt megmozdulni, egy másfél méteres fadarab szögezte a földhöz.

- A tiéd – vetette oda Kincsőnek a testet karóstul, mindenestül a főboszorkány. – Most már igazán békén hagyhatnál bennünket.

Kincső kihúzta Boglárkából a karót, kezével betapasztotta a sikító szájat, és szélsebesen visszarohant a patakhoz. A félig megevett kiflit is magával húzta, ahogy elmerült a jéghideg vízben. Reggelre már két holttest lebegett a hullámok között.

A madárijesztő megköszörülte a torkát, jelezve, hogy véget ért a történet. Hajnalodott. Elköszöntem, és otthagytam cilinderes barátomat a tökföldön. Visszanézve láttam, hogy néhány holló máris kikezdte a fejét, de nem repültem vissza megmenteni. 

roncs

...avagy az első és eddig egyetlen olyan vers, amit nem feltétlenül alkoholtól módosult tudatállapotban írtam. Eddig két ember olvasta összesen, mert nem kifejezetten jó vers, és mert nem is éreztem úgy, hogy valaha fontos lehet... de most mégis az, én sem tudom, hogy pontosan miért. A hasonló zenei ízlésű Olvasóimtól várom a ráismerést arra a bizonyos szőke ripacsra, akinek a hangjával azt az éjszakát töltöttem, amikor ez a szöveg született, a közeli ismerőseimtől pedig a felbukkanó életfilozófia szerzőjét. Igen, slammeltem már róla, jó helyen kotorászol.

csendben ülök és csendben hallgatok

várom, hogy jöjjenek azok a jobb napok,

amikről mindig is szó volt

amikről mindig is szó volt

vaníliaillat lengi be a szobát

eszembe jut az a kálium-bikromát

amit a szondákba raktak

amit a szondákba raktak

fekete ujjakkal csikket szorongatok

várom, hogy eszembe jussanak a régi rockdalok,

amiknek tudom a szövegét

amiknek tudom a szövegét

addig is szédelgek, nincs meg a helyem

forog a világ, mi történik velem?

keresztbe állnak a lábaim

keresztbe állnak a lábaim

basszgitár szóló reszket a fülemben

a hangokat majdhogynem utána éneklem

szőke ripacs néz a szemembe

szőke ripacs néz a szemembe

az ember, aki eladta a világot

belőle biztosan túl sokat is látott

gyűlöljük meg érte

gyűlöljük meg érte

rohanjunk csak ki az éjszakába

érezzük, mennyire lóg az eső lába

a szennyes levegőben

a szennyes levegőben

nem fájhat, nem fájhat, úgyis holtak vagyunk

titokban ezzel hitegetjük magunk

tudjuk, carpe diem

tudjuk, carpe diem

hát fogyasszunk csak, barátaim, rajta!

kit zavar, hogy ez nem az a megszokott fajta

városi kavalkád

városi kavalkád

emberséget érzünk, elrettenünk tőle

ha egyszer kóstoltuk, nem elég belőle,

de hol találhatunk még?

de hol találhatunk még?

iránytűt szeretnék, hogy elvezessen felé

kibökje a vénám, csöpögjön csak a lé,

a sűrű, sötét vér

a sűrű, sötét vér

úgyis halott vagyok, ezért kell most élnem

fel kell ébreszteni egy mélyen alvó énem

koffein kell most neki

koffein kell most neki

és akkor majd végre kinyitom a szemem

és köszönetet mondok és sose ítélkezem

a magamfajta roncsokon

a magamfajta roncsokon

a magamfajta roncsokon

a magamfajta kibebaszott roncsokon