Kicsivel hét előtt Márk szép álmokat kívánt nekem. Kinevettem és letettem a telefont. Mintha szoktam volna aludni, az utóbbi két napban meg aztán pláne... na, mindegy.
Már felszerelkeztem kávéval, a hűtőben várja az avokádós-spenótos-uborkás-homoktövises pempőm, hogy reggel megegyem, gyógyszert is vettem be, szóval neki is kezdhetek a négy kiválasztott filmből az elsőnek.
A ma éjjeli program: szép nők, csúnya férfiak, négy évtized; izgalmas koncepció.
Már csak abban bízom, hogy nem megy el az internet.
CASABLANCA
(Casablanca)
Negyvenes évek: Humphrey Bogart
Meglepődtem, hogy magyar rendező munkáját nézem, '42-ből, fekete-fehérben, de jóleső élmény volt. A rengeteg szesz meg cigaretta, ami ebben a filmben elfogy, és a néger jazz-zongorista józanul részeg hangulatot teremtett (ja, most már létezik ilyen). És imádom Bogart cinikus humorát, de komolyan.
A legérdekesebb mégis az volt, hogy milyen politikai konfliktusok kacskaringóztak Casablancában. Sose láttam még olyan második világháborús filmet, amit konkrétan a háború alatt forgattak. Egészen máshogy állt a témához, szinte úgy kezelte, ahogy más a reggelijéről beszél. Sokkal élet-szagúbb volt, mint a többi háborús film, mert ez is pontosan tudta, milyen szörnyű dolog a háború, de kicsit sem volt hatásvadász, mert majdhogynem leszarta, a szerelmi szál nem volt nyálas, a vége kiakasztott, de nem fogom lelőni, hátha van még olyan Olvasóm, aki nem látta ezt a filmet. Érdemes megnézni, egészen jópofa.
Jó, egyvalamit muszáj lelőnöm. A magyar változat zárójelenetében nem az van, hogy "this is the beginning a beautiful friendship", hanem valami egészen más, ami passzol, de azért na...
VAN, AKI FORRÓN SZERETI
(Some Like It Hot)
Ötvenes évek: Marilyn Monroe
Kicsit húztam a szám, amikor nekiálltam, mert fogalmam se volt, miről szól, de azt sejtettem, hogy Marilyn lesz az ostoba szőke. És amúgy igazam lett, de sokat dobott Virág karakterén, hogy saját maga mondta ki, hogy nem valami eszes. Fő az őszinteség.
Egyébként rengeteget nevettem, volt itt helyzet- meg jellemkomikum is. Az alapvető humorforrás két férfi nőnek öltözése, és nem butították le ezt a annyira, mint a Gagyi mamiban negyven évvel később, itt szükségem volt az agyamra. No nem végig, de azért előfordult.
A színészek jók, a karakterek szerethetők, a sztori vicces, és megtaláltam az I Wanna Be Loved By You-t. Kifejezetten örülök, hogy már tudom a származását,
ÁLOM LUXUSKIVITELBEN
(Breakfast at Tiffany's)
Hatvanas évek: Audrey Hepburn
Na, megint egy remek címfordítás... Gratulálok.
Ez a film körülbelül olyan hatással volt rám, mint az Amélie csodálatos élete. Minden pillanatát imádtam, Audrey haját és ruháit, George Peppard szemeit, a cicát, a kanapét, még a kínai szomszédot is. Egy életkép volt a hatvanas évek Amerikájából, a valódi szabadság hazájából, és mégis inkább olyan, mint egy szürrealista novella.
Audrey Hepburn a valaha élt legszebb nő. Fact. És az általa megformált Holly egy jelenség, a napszemüvegével, hosszú cigarettaszipkájával, csapongó gondolataival. Van egy elméletem (és ezt az utolsó percekben Fred/Paul is igazolta), miszerint Holly valójában nem "hangyás", egyszerűen csak fél a saját érzéseitől. Az a szabadság viszont, amiben az életét éli, nagyon inspirálóan hatott rám, és sok gondolatában tudok osztozni. Fred/Paul karaktere kicsit kétdimenziós, de szerethető, a férjjelöltek bosszantóak. Aranyos happyend, csini ruhák, helyenként kacagtató, máshol bosszantó, édeskés, de nem cukormázas lávsztori. Szerintem új kedvenc.
(Fun fact: Paul Varjak könyvének a címe Nine Lives, ami egy Deuce-album címe is. Szerintem vicces.)
(Fun fact II: '95-ben a Deep Blue Something című zenekar csinált egy Breakfastat Tiffany's című számot, elég híres lett.)
JÁTSZD ÚJRA, SAM!
(Play It Again, Sam)
Hetvenes évek: Woody Allen
Azért csípom ennyire ezt a fickót, mert elviselhetetlen. Hipochonder, paranoiás, csúnya, nem ért a nőkhöz, művelt és szarkasztikus humora van, kedvem volna agyonütni egy zongoraszékkel.
A cselekménye sokkal több, mint az Annie Hall-é, mégis elég hasonló, talán az azonos színészek miatt. Viszont Casablanca-rájátszásnak remek, annak a zárójelenetével indul és végződik, tehát nemcsak a Játszd újra, Sam!, hanem az éjszakám is keretes szerkezetű.
Kifejezetten szórakoztató filmecske volt, ahogy azt Woody Allentől megszokhattuk. Bogart megjelenése icipicit idegesítő, de a koncepció tetszik, a lezárás pedig nem bosszantott fel annyira, mint a Casablancáé, és azt is tudom, miért. Linda karakterét jobban kiismertem, mint Ilsát, megértettem, mit akar meg mit nem, és ezáltal értettem meg Ilsa döntését is. Félig-meddig. Ott hagyják a reptéren a csúnya férfiakat, oké, és elmennek a seggfejekkel. Na, mindegy.
(Fun fact III: ezen a négy filmen keresztül frankón végig lehetett követni a telefon evolúcióját '42 és '72 között. Ha jól számolok, ez harminc év.)
Na jóéjt.
