Az Utas és
holdvilágról van szó. Többek között.
Szerb Antal regénye
azon kevés művek közé tartozik, amelyek mindenről akarnak szólni, és ezeknek is
abba a kis szeletébe, amelyeknek ez sikerül is. Elgondolkodtató, jócskán
többrétegű alkotásról van szó, ami egyszerre mesél életről és halálról,
interperszonális én önmagunkkal keresett kapcsolatról, művészettörténeti
remekekről és kiválóan körülírt hangulatokról és érzésekről, és mégsem ad
mindenre választ. Nem célja mindenre választ adni, csak nyitogatja a szemeket.
A válaszok bennünk vannak, és a könyv ezekhez ad útmutatást.
Az útmutatás pedig
a következőképpen történik: adott az élet térképe, ez Olaszországot, a budai
várat és Párizst ábrázolja, igen részletesen, adott egy érzelmi-erkölcsi
tájoló, és adottak a különböző koordinátákon elhelyezkedő karakterrajzok.
Nyilván nem véletlen, hogy Ervin a gubbiói kolostorban, Erzsi Párizsban, Mihály
főleg eldugott olasz városkákban érzi jól magát. A környezet, amelybe Szerb a
cselekményt ágyazza, kiegészíti, árnyalja az eseményeket. Az impresszionizmus
mestereként írja le nemcsak a tájakat és hangulatokat, de a szereplők mentális
betegségeit is – mert majdnem minden főszereplő küzd valamilyen pszichés
zavarral.
Kezdjük Mihállyal:
Ellesley doktorral közösen akut nosztalgiát állapítottak meg nála, amely az
évtizedek óta nem tapasztalt örvényt is újra előidézte. Hallucinációi, a
fuldoklással, időérzék-vesztéssel járó, örvénynek nevezett rosszullétei a
skizofrénia tünetei is lehetnek, amelyhez a külvilágtól való eltávolodás, téveszmék,
érzékcsalódások társulnak. A skizofrén beteg gyakran elveszíti képességét a
logikus gondolkodásra és a valóság pontos észlelésére, nem ritka a személyes
higiénia elhanyagolása és a vallásos hallucinációk átélése.
Mihály nosztalgiája
kivonulás a valóságból, a saját, belső világába való visszavonulás, ahová csak
azt engedi be, akit valamilyen módon el tud helyezni a múltjában vagy abban a
saját kezűleg eltorzított realitásban, amelyet éppen átél (pl. Millicent,
Ellesley, Vannina). A túlviláginak vélt élmények, mint a londoni szempár vagy a
kolostor kísértetiessége, a betegség által generált hallucinációknak és/vagy
téveszméknek tudható be. Ragaszkodása Ulpius Tamás emlékéhez és a vele való
azonosulás vágya szintén bizarr viselkedési tünet, amelyet (az összes többi
szimptómához hasonlóan) barátja halála óta Mihály elnyomni igyekszik. A
skizofrénia ezen tünetegyüttese a beteg pozitív (pszichotikus) állapotára utal,
ami azt jelenti, hogy jól reagál a gyógyszeres kezelésre, és annak hiányában
sem okoz óriási nehézségeket sem Mihálynak, sem a környezetének a betegséggel
való együttélés.
Zoltán karakterét jóval
kevésbé bontja ki Szerb, de a túlféltő, gondoskodó társ és a hűtlen férj összeférhetetlen
létezése egy emberen belül valamiféle disszociatív személyiségzavarra utal,
mivel egy időben soha nincs jelen mind a kettő. Erzsire kényszerbetegségek
jellemzők: a spórolási mániája és az evészavar, amely Zoltán leveléből derült
ki. Szepetneki János szélhámossága mögött is húzódhat kleptománia vagy
kényszeres hazudozás, de egyértelműen a három főszereplő, közülük is leginkább
Mihály lelkiállapotán van a hangsúly.
Bár regényről van
szó, az Utas és holdvilág szerkezetében rokonságot mutat a dráma műnemével. Bécsy
Tamás elmélete szerint kétszintes drámának felel meg (Vörösmarty Mihály Csongor
és Tündéjéhez hasonlóan), csak a természetfeletti szint Szerbnél a holtak
világa. Arany János Bánk bán-tanulmányában a szereplőket körökre osztotta. Itt
a szinteknek megfelelően oszthatjuk két körre a szereplőgárdát: Mihály körére,
amelyhez az Ulpius-testvérek, a Pater Severinusszá avanzsált Ervin, Ellesley és
Millicent tartoznak, és a misztikumot, a holtakat, az ösztönvilágot és a
tudatalattit képviselik, és Erzsi körére, amelyben Sári, Zoltán és a perzsa
kapnak helyet – ők a tudatos, anyagias szempontokkal együtt reprezentálják a
nagybetűs e világi Életet. Szepetneki János a cikkcakkos határvonal a két kör
között, közvetít és zavarog, mikor hogy kívánják az érdekei.
A két kör, két
szint lényege Erzsi és Mihály szakítása után jelenik meg a további céljaikban.
Mihály ulpiusi halálvágya az abszolút túlvilágiság kifejeződése, míg Erzsi
gondolatmenete azzal kapcsolatban, hogy őt eladták, és hogy ez valójában nemcsak
kényelmes, de egészen természetes is, riasztóan racionális.
Mihály
misztikumához tartozik a zsidó Ervin, akiből ferences rendi szerzetes lett, és
akibe Szerb jócskán beleírta saját magát: Ervin egyenlő a lemondással, a
minimalizált élettel, amely a spirituális kiteljesedéshez vezet és boldog
halállal ér véget; az Ulpius-testvérpár, Tamás és Éva, akik a társadalomból
való akaratlan kiszakadás és a tökéletes szabadság szimbólumai, és akik
tisztában vannak a meghalás erotikájával; és Ellesley doktor, aki ráérzett
Mihály problémájára, és a megfelelő történetekkel kúrálta ki összezavarodott
lelkét.
Erzsi
evilágiságának mutatója Zoltán üzleti érzéke, az őt Mihály családjához fűző
anyagi viszony és a Párizsban eltöltött idő tapasztalatai, testi-lelki
viszonylatban egyaránt.
A karakterek
különbözősége ellenére van bennük valami közös: mindannyian konformizálódni
akarnak, de nem képesek rá, nem úgy vannak felépítve, hogy kényelmesen
beépülhessenek a társadalomba. Mindannyian megjátsszák azt az életet, amit öt,
tíz, tizenöt éve élnek, mert a valódi vágyaikat követve felmorzsolná őket a
világ. Ez a regény legnagyobb kérdése: miért engedi el az ember a szabadságot,
a boldog önmegvalósítást, miért engedi el az ember önmagát rögtön azután, hogy
rálelt? Miért menekül vissza egy színlelt életbe, ahol nem érzi jól magát, és
amely élet a pszichozűrök melegágya? Erzsi a gyávasága miatt, ezt megtudtuk, és
Mihály… azért, mert él. Lekéste a halálát, ami nem is lehetett volna teljesen
az övé, és ez a többé-kevésbé véletlen életben maradás egyrészt a katarzis
hiányát jelentette, másrészt azt, hogy elengedte a múltat, és visszatér abba a
környezetbe, amelyet vagy sikerül végre megszoknia, vagy újra megtörik.
Ez talán Mihály,
vagy általánosságban véve: az Ember legnagyobb betegsége, az élet. „És ha az
ember él, akkor még mindig történhetik valami.”
