death note | a legokosabb manga evör

Szervusz, Mélyen Tisztelt Olvasóm!

Ezt a bejegyzést elsősorban egy molyos Death Note-kihívás miatt írom, de arra inkább csak az első fele vonatkozik - a másodikban az animeváltozatra is ki fogok térni.
  Ha valamilyen oknál fogva nem ismered a Death Note manga- és/vagy animesorozatot, rohanj és olvasd el és nézd meg Ohba Tsugumi és Obata Takeshi munkájáról van szó, egy tizenkét kötetes mangasorozatról, aminek az anime-feldolgozását 37 részben valósították meg. Ez volt az első mangám és animém, és eddig a legjobb is, de szó sincs arról, hogy a Death Note hibátlan lenne.

borítók

A történet alapvetően két briliáns elme macska-egér játékát követi végig egy halálistenek által többé-kevésbé befolyásolt világban. Yagami Light gimnazista tanuló, aki megtalálja Ryuk halálisten szándékosan földre ejtett halállistáját. Akinek a nevét ebbe a füzetbe írják, meghal. Light úgy dönt, egy új, bűnözéstől mentes világ létrehozásához használja fel a füzetet, és minden bűnözőt, akiről tudomást szerez, eltesz láb alól, így ő lehet majd az eljövendő új világ istene.
  Mivel először a japán rendőrség, majd az Interpol és az FBI is nyomozni kezd a szokatlan halálesetek ügyében, és természetesen semmire sem jutnak, a világ legjobb nyomozóját, L-t hívják segítségül, és itt kezdődik az a félelmetesen okos és hátborzongatóan izgalmas hajsza, amiben a killer szóból Kirának keresztelt Light és L próbálják egymást megelőzni, elkapni, megölni.

Ryuk halálisten

L, Light és Misa

Minden mangában kulcsfontosságúak a rajzok, mivel mégiscsak képregényről van szó. A Death Note-nak jellegzetesen japános, de egyedi képi világa van, egyedi karakterekkel. Számomra az egyik legérdekesebb a halálistenek ábrázolása: vannak közös jegyeik, de mindegyik egyéni, és tökéletesen passzol a jellemükhöz. Ryuk folyton vigyorra húzódó szája sejteti, hogy ő az egyik legnagyobb humorforrás az egész sorozatban, Rem fél szeme le van takarva, mintha olyannyira távol akarná tartani magát az eseményektől, hogy látni se akarja őket teljesen, Shido gömbölyű feje jelzi, hogy szegény tényleg elég együgyű. Az emberi karaktereknél inkább a különböző arckifejezések és testtartások a beszédesek; egy-egy őrült vigyor vagy ritka félmosoly többet elárul, mint a dikció vagy a belső monológ, a kidolgozottságuk pedig egyenes arányban van a történetben játszott szerepük fontosságával. Light, Misa vagy Light apja, Yagami Soichiro rendőrfőnök sokkal gondosabban megrajzolt figurák, mint mondjuk Ukita rendőr vagy a Sakura TV igazgatója, Demegawa.
  És itt véltem felfedezni egy apró hibát. Nagyjából a sorozat közepén van egy időbeli rés, több év telik el, Light gimnazistából nyomozó lesz, a világban lecsökken a bűnözés, Sayu is felnő annyira, hogy Matsuda érdeklődni kezdjen iránta. És érdekes módon az ábrázolásukban mindössze annyi változott, hogy Sayu magasabb, az öreg Yagami meg őszebb lett. Lighton és Misán egyáltalán nem látszik az a pár év, pedig tudjuk hogy tizen- meg huszonévesen mennyit változik az ember.

És ugyanennél a résnél valahogy lelassul a cselekmény. Az a bizonytalan kamu-együttműködés okozta feszültség, ami L halálával (spoiler, bocsánat, nekem is fáj) eltűnik, egy vákuumba csap át, pedig két fronton jelenik meg L utódja, Near és Mello személyében. Bár őket úgy mutatják be, mint L jogos örököseit, Mello magas intelligenciájára én vajmi kevés bizonyítékot találtam - de lehet, hogy csak rossz helyen kerestem. Near már hasonlít L-re, de körülbelül nyolc éves ha van, egymaga ugráltatja az FBI-t, és iszonyúan idegesítő. Ez a csata a logikai bravúrok gigászi küzdelme helyett már csak arról szól, hogy Near bizonygatja, hogy Light Kira, Light meg tagadja, és a piszkos munkát különben is rég lepasszolta félrandom megbízottjának.

Near

  Igen, Near okos, de nincs sok dolga azon kívül, hogy bizonyítékot szerez, de azt a három kötetet, amibe ez beletelik, felesleges nyújtásnak érzem. Ráadásul ugyanúgy kuporog, mint L, csak nem székben hanem a földön, ugyanúgy játszadozik, mint L, csak nem kajával, hanem dominóval, dobókockával, legófigurákkal, mikor mi van kéznél. Számomra L haláláig izgalmas a sorozat, de valahogy le kellett zárni, és ez még mindig a legjobb forgatókönyv, amit el tudok képzelni.
  Light és L jellemrajza zseniálisan el van mélyítve, Misáé szintúgy, neki csak a karaktere idegesítő. L az emberi kapcsolatokat illető naivitásával és intelligens, cinikus humorával és Ryuk az almafüggőségével és szintén cinikus, szarkasztikus szövegeivel a komikum két legfőbb forrása. Mivel L halála után Ryuk is jó időre eltűnik, van még egy ok, hogy mitől olyan lapos az utolsó harmada.

Az anime az összes jó és rossz tulajdonságot megtartotta. Viczián Ottó hangja L-nek telitalálat, Misa picsogása irritálóbb, mint olvasva, de meg lehet szokni. A zene fantasztikus, tökéletes háttere az eseményeknek, szinte élőlényként kanyarog a történetben. A színvilág is passzol, minden tökéletes, a hibák ugyanazok, mint a könyvekben, de nem lehetett és nem is kellett ezeken változtatni, ez így kerek egész.
  Sajnos készült ebből a csodából egy filmváltozat is, igen, élőszereplős japán film. Értékelem az igyekezetüket, de ez a vállalkozás Ohba Tsugumi művének a lehető legdurvább megerőszakolása volt. Minden olyan audiovizuális alkotás, amiben élő emberek vannak jelen és könyvön alapul, kényszeresen változtat a cselekményen, és nem ritkán előfordul, hogy teljesen meggyalázza az alapanyagát.
  Így történt ez itt is: az amerikai L-t ázsiai színész játssza, a szőke Misának itt barna haja van, a halálistenek mozgásképtelen, XXL-es gyurmafigurák. Lehetetlen komolyan venni. Ha jót akarsz, Drága Olvasóm, megmaradsz a mangánál és az animénél.

Remélem, meghoztam a kedved a Death Note-hoz. A biztonság kedvéért megmutatom, milyen fasza fancuccokat lehet eBayről szerezni, és hogy milyen vicces figura ez az L. Aztán ha van véleményed, én kíváncsi vagyok, te meg tudod, hol találsz.

az a nyaklánc egy óra

random bejegyzés az április nyolcadikákról

Üdv, Drága Olvasó!

Amíg te helyettem is szavazol kicsiny hazánk megmentése érdekében (amennyiben idősebb vagy nálam), én írom a regényemet, és zenét hallgatok.
És srácok,

ma van napra pontosan öt éve, hogy a La Femme megjelentette a Psycho Tropical Berlin című albumot.

Mekkora királyság már? Pár napja mutatta a zenéjüket a régi suliújságos mentorom Sárváron, de elfelejtettem, ma elküldte, én meg egész nap ezt hallgatom, mert egyszerre nyelvgyakorlás, agyzsibbasztás, kikapcsolódás és háttérzaj. Nem állítom, hogy nem hangulatzene (sőt), de annak tökéletes, és hála istennek pont ilyen hangulatban vagyok én is, meg a regényem is.

Szóval tökéletes lesz egészen addig, amíg meg nem tudom a választási eredményeket.

slam arról, hogy milyen PicikÉn élni

Üdv, Mélyen Tisztelt Olvasó!

Megint részt vettem egy Spoianae slamklubon. A Simon Márton-showcase csodálatos volt, de a többiről inkább most nem írok. Mindenesetre a húgomnak köszönöm, hogy ott volt, jólesett.
Ja, és harmadik lettem, tehát megint fent vagyok a youtube-on, yeay.

kicsi vagyok, székre állok, rohadt élet, így se látok,
jó ez nekem köszönöm, előbb-utóbb kinövöm.
vagy nem.
tekintve, hogy hat éve nem nőttem egy centit sem, azt hiszem én hoztam mindkét ágról a manógéneket. és ez így van rendjén. mindig kell valaki, aki nem veri be a fejét a pincében.
viszont az egy kicsit illúzióromboló, hogy az öcsém veszi le nekem a kávét a konyhaszekrényből, a sparban fakanalakkal piszkálom le az olcsóbb vizet a felső polcról, és a nyolcéves húgomtól öröklök nemsokára cipőt,
de azért nem olyan rossz szám az a százötvenöt.
eltekintve attól, hogy sose lesz belőlem űrhajós és harmincéves koromig el fogják kérni a személyimet, nincs nagy baj, mert ha nem is látok mindent, ami a koncerteken történik, a hallásom attól még kitűnő, és a fontos daloknál valaki mindig fölvesz a nyakába.
kicsi vagyok, székre állok, szeretek kicsi lenni.
olcsóbb vagyok, mert nem szoktam olyan sokat enni,
és nem is tart órákig új ruhákat venni
mert próba nélkül is mindig jó rám a 32-es nadrág, xs-es felső, a gyerekosztály ruhái meg az m-es férfipulcsik.
akármit rendelek ebayről, mindig stimmel az ázsiai méret, a hádás pólók ugyan lógnak rajtam, de ez a lényeg.
a turis cuccaimmal és százötvenöt centimmel én képviselem a lentebb stílt.
ráadásul én vagyok a bújócskák örök győztese,
mert olyan helyekre is beférek, ahol nem keres senki se.
kicsi vagyok, székre állok, rohadt élet, így se látok,
legközelebb létrát hozok, kicsi voltam, kicsi vagyok,
különben is jobban megéri létrára állni, onnan szebbek lesznek a kilátásaim, innen lentről sok dolog fájóan kilátástalan. például az élet.
jó magasra tették nekem a lécet
(nyilván nem én voltam, el se látok odáig). de egyszerre próbálok osztályelső és normális kamasz lenni, a barátaimmal inni, a húgommal görkorizni menni,
megírni egy regényt, megtanulni egy ragtime-ot, telefonon is kikapcsolni a youtube-reklámot.
és be kell vallanom, kurva nehéz. mármint nem a reklám, azt megoldom. egyensúlyba hozni a dolgaimat, na az már más tészta, és lehet hogy tudattalanul is direkt kerülöm a lelki jót,
mert amúgy nem akarok tésztát enni, csak anya nem engedi a paleót.
kicsi voltam, kicsi vagyok, művész leszek, éhen halok, mert nem fogom hagyni, hogy eltartson a világ legszebb programozó matematikus palántája. semmi baj. én büszkén halok éhen, ahogy a művészek általában.
az életem különben is egy Csehov-dráma, nincs benne cselekmény, csak alulértékelt írások,
veszekedés néhány meg sírás sok,
és tulajdonképpen én vagyok Mása mása. „miért jár mindig feketében?” az életemet gyászolom.
azt az életet, amit jóformán még el se kezdtem élni,
mert van valahol egy nagyon vékony és szókimondó néni,
aki gondolom csak a fiacskáját félti,
de időnként rendesen leépíti az önértékelésemet, és biztos vagyok benne, hogy ezt nem rosszindulatból csinálja.
kicsi vagyok, székre állok, rohadt élet, így se látok,
azt hiszem én így maradok, kicsi voltam, kicsi vagyok,
kicsi leszek. és ez így van rendjén.
valakinek meg kell nyerni azt a bújócskát.