Az előbb jöttem rá, hogy akkor én tulajdonképpen két napja naplót írok, holnap Tejcsivel kávézom, a péntekem pedig Zongoristáé, most meg ugye iszom, szóval hamarosan minden rendbe jön. Minden rendbe kell, hogy jöjjön.
"Valami mindig van. És ha nem is, valami mindig lesz."
sasa 2018.
Hétfő
Annyira tele van a fejem
mindenfélével, muszáj kiírnom magamból, vagy megőrülök, de félek, hogy ha írni
kezdek, elvesztem a lényeget, és ebből a torokszorongató mentálhányingerből
csak egy dadaista plecsni lesz, és akkor még dühösebb lehetek magamra.
Egyszerűen muszáj,
különben megőrülök. Tetőzik az alvászavar, a hangulatom olyan, mint egy részeg
szinuszfüggvény, nincs erőm nekiállni bárminek is, csak fekszem, aztán bőgök,
amiért nem csináltam semmit, de továbbra sem bírom rávenni magam arra, hogy kimásszak
az ágyból, és megírjam a házimat (vagy átöltözzek, vagy lemossam a sminkem,
vagy bevegyem a gyógyszerem). És érdekes, veled valamiért viszonylag könnyen
beszélek. Van egy ilyen defektem, hogy amikor valami bajom van, mukkanni sem
bírok, próbálok szavakat kipréselni magamból, de nem megy, ha faggatnak,
rosszabb lesz, és a „mi a baj” kérdésnek már a gondolatától is a kiugrási
kísérletemet tervezem, nem csak az egyoldalú párbeszédből, de az ablakon is. És
érdekes, hogy veled könnyebben beszélek, talán azért, mert te nem faggatsz, te
megvárod, amíg elmondom. Ezt köszönöm. De az a baj, hogy talán több mindent
mondanék, és egyszerűen muszáj sok dolgot magamban tartanom, mert úgy érzem,
hogy ha csak picivel több szaros gondolatomról tudnál, nem állnál velem többet
szóba, vagy megijednél, vagy hasonlók. . A szeretetnyelvem a minőségi együtt
töltött idő, ezért szeretnék veled kettesben is találkozni, beszélgetni,
összebújni, együtt aludni. Több mint egy hónapja nem aludtunk együtt, és nekem
már nagyon hiányzik, hogy a válladat használom párnának és melletted ébredek.
Bandita, hiányzol.
Fontos vagy nekem, talán túlságosan is, és saját magammal cseszek ki azáltal,
hogy ezt leírom. Önként és dalolva csatolom ki a golyóálló mellényem. Azzal
pedig, hogy rád zúdítom a szarságaimat, még fegyvert is adok a kezedbe, ördögi
kör, várj, elmagyarázom.
Igényem van arra,
hogy néha csak úgy kiadjam magamból a felgyülemlett problémáimat, meghallgassam
az esetleges tanácsaidat, hozzád bújjak és néhány törékeny másodperc erejéig
úgy érezzem, hogy minden rendben lesz. És közben félek ezt meglépni, mert
tudom, hogy hiába szeretném, hiába vagyok itt neked 24/7, hiába tenném meg
érted ugyanezt és sokkal többet, képtelen vagyok rá, mert te minden bajodat
elfojtod. Ne érts félre, soha nem fogom erőltetni, hogy ezekről beszélj, de
szeretném, ha tudnád, hogy ha úgy adódik, én itt vagyok. Tényleg.
És semmi mást
sem akarok erőltetni, a találkozásokat sem, de mondtam, együtt töltött idő és
hasonlók… És itt jön a következő ördögi kör, ami általában az oldalamon
előforduló ördögi csíkok egyik oka, hogy amikor minden rendben, írok, az esetek
kábé felében nem érsz rám vagy nincs kedved vagy meggondolod magad, akkor pár
nap alatt megacélozom magam, nem írok, nem kereslek, majd ha akarsz látni,
szólsz. Aztán vagy tényleg szólsz, vagy random összefutunk mert társaság, néha
még el is sírom, hogy éppen mi fáj és miért esik rosszul, hogy nem látlak (mert
hiányzol, azért, what a surprise), minden megoldódik, elhiszem, hogy minden
rendben, megint írok, és megint nem jön össze. És megint ne érts félre, ha
nincs kedved találkozni, ezt sem erőltetem. Komolyan. Ezt saját magamban kell
majd helyretennem, valahogy fel kell nőnöm annyira, hogy ne legyen szükségem a
mosolyodra és az ölelésedre ahhoz, hogy ne essek szét teljesen. De annyira
össze vagyok zavarodva, el vagyok veszve térben és időben, és kurva nehéz
helyretenni magam, amikor a saját magam által kijelölt biztos pontom is egy
Bolygó Hollandi, gyönyörű kék szemekkel. Bennem van a hiba.
Annyira szeretnék
neked megfelelni, de túlságosan ragaszkodom hozzád, nem tudom, hogy le
tudnék-e rólad mondani, és nem is szeretném kipróbálni, sajnálom. Gyerekes
vagyok, hiába leszek mindjárt nagykorú, egy kislány vagyok melletted, akinek
vannak gondolatai, de messze nem annyira kiforrottak, hogy érdemes legyen
beszélni róluk. Rémesen buta vagyok hozzád képest, és rettegek attól, amikor
ezt megunod, vagy engem megunsz. Saját bőrömön tanultam meg, hogy csúnyán alá
tud ásni egy kapcsolatot egy intellektuális szakadék, de akkor a túloldalon
voltam, és szerintem soha életemben nem éreztem még magam ilyen butának.
Felnézek rád, tisztellek és szeretlek, és egyszerűen szeretnék neked
megfelelni. Nem azért, mert ilyen görcsösen meg akarlak tartani, hanem ezért,
mert szeretném, ha boldog lennél, már amennyire a körülmények engedik, és egy
nehéz nap után is úgy feküdnél le aludni, hogy legalább egy dolog van, ami
mosolyra késztet.
Úgyhogy próbálok tényleg kevesebbszer írni, nem rajtad lógni,
nem fárasztani a problémáimmal. Fontos vagy nekem, és büszke vagyok rád. Nem
akarok neked teher lenni, tökéletes barátnő szeretnék lenni, hozzád menekülök a
szar életemből, kicsit megpihenek, aztán majd helyre teszem, és akkor majd
biztosan kiegyensúlyozott életem lesz. Nem fogom feladni magam, de most kicsit
megülök a gödör alján, megerősödök és majd kimászom, akár egyedül, akár
segítséggel, de közben végig tökéletes barátnőd akarok maradni. És ez már itt
ellentétben áll azzal az önzőséggel, amit a találkozni vágyással, együtt
alvással meg a szülinapi meghívással csinálok. Nem akarok ennyire önző lenni,
de tudom, hogy az vagyok, ezt is saját magamban kell lejátszanom, de szólj rám,
kérlek, ha már zavaró. Szóval segíteni szeretnék, vagy legalábbis egy állandó
lehetőségként létezni.
Szerda
Jesszus, megint itt. Annyiszor sírtam
el ma majdnem, mint talán még soha, és becsületemre legyen mondva, egyszer sem
tettem meg. Tudtam, hogy ez lesz, már amikor kérdeztem hétfőn, de mégis hárommal
többször írtam rá a kelleténél. Egyre igazabb a Ghost Of Mine és már a Habits is, bár szeptember 3. óta nem voltam részeg, múlt heti iddogálásunkat Virág
lemondta, amúgy senki nem hív sehova, ha mégis, nem tudok ott lenni vagy lájtos
parti van (amivel semmi baj, de most nagyon szükségem lenne már valamire). Nagyon
fájt a fejem délután, gondolkodtam is rajta, hogy skippelem az edzést, de
egyrészt sokat ettem ebédre, másrészt gondoltam hadd fájjon. Balszerencsémre
nem volt durva edzés, többet tánciztunk, mint erősítettünk, úgyhogy lehet, hogy
ma este még kinyírom magam egy kicsit.
Fogalmam sincs mit
várok ettől a naptól. Ma egyetlenegyszer sem gyújtottam rá, például. Ez csak
félig volt tudatos, valójában annyira rosszul éreztem magam, hogy nem volt
kedvem cigizni. Ez nagyon ritka és nagyon súlyos állapot, valahogy ki kellene
kúrálnom magam.
Talán még
jelentkezem.
22:17, itt vagyok.
Megcsináltam az újságot, meglepően jól lettem, ettem, ez rossz volt, anyáékkal
ittam egy pohár valami finom édes fehérbort, és az előbb sikerült kinyitnom a
saját rozémat melléöntés nélkül, csak ez a művelet elég hangosra sikerült. Talán
akkor szetteztem utoljára, amikor Banditával először csókolóztam, május 18-án.
És most megint. Optimális esetben amúgy kedden látom legközelebb. Valószínűleg
meg jóval később. Megint kéne vele beszélni, vagy elolvastatni vele ezt a
szart, ami kezd egyre inkább hasonlítani egy naplóra, lévén, már nem E/2-ben
jelenik meg, hanem E/3-ban.
Szerintem nemsokára
kiülök az ablakba cigizni. Úgy tűnik, helyrejövök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése