garzon

- Innék egy teát.
- Igyál. A vécé melletti főzőfülkében találsz vízforralót, a szekrényben van bögre, meg a hűtő tetején egy csomó filter is.
  - Várj, ebben a lyukban?
  - Ott. Én általában konyhának becézem.
  - Oké, megvan.
  Megnyitom a csapot.
  - Megvan a vízforraló, de nem nagyon van konnektor!
  - Húzd ki a mikrót, és dugd oda!
  - A mikró nincs is bedugva.
  - Akkor meg?
  - Kenyérpirító.
  - Akkor húzd ki azt, és dugd annak a helyére!
  Tökéletes ürügy a zuhanyzás, semmi kedvem végignézni, ahogy szétpakolja a konyhámat. A zuhanytálca viszont elég sekély, nem húzhatom addig a dolgot, ameddig szeretném. 
  - Figyelj, melyik bögréből ihatok?
  - Amelyik szimpatikus, meg mondjuk tiszta is.
  - Akkor a kínai nénisből fogok, jó?
  Az a bögre herendi porcelán, a dédnagymamámé volt, és talán tíz darab van belőle a mai napig épen. És nem mellesleg gésák vannak rajta, akik igencsak japánok. Lenyelek egy goromba választ.
  - Jó, persze.

a gésás bögre valódi

  A vízcsobogásba a forraló fütyülése keveredik, már alig hallom, amit kiabál.
  - Mit mondtál, hol van a tea?
  - A hűtő tetején!
  - Itt nincs!
  - Akkor valamelyik szekrényben, egy több rekeszes fadobozban, az van ráírva, hogy...
  - Jó, jó, már megvan!
  Belefolyik a sampon a szemembe.
  - Öö, figyelj, nincs fekete teád? Earl grey, vagy ilyesmi?
  - Nincs! De van zöld, meg legalább hatféle gyümölcstea!
  - Jó, azt látom... de... inkább mégis kávét innék, ha lehet! Van kávéd?
  - Van, csatos befőttesüvegben, a kávéfőző meg a mikró mellett van!
  Elzárom a csapot, vaksin törülköző után tapogatózom. Ennyire akaratos és kényeskedő kalandom még sose volt. Azon gondolkodom, hogyan tudnám minél előbb elküldeni, és lehetőleg örökre lerázni.
  - De ez kotyogós, meg őrölt kávé! Instant nincs? Tasakos vagy sima?
  - Nincs. Én azt nem iszom meg, az nem kávé.
  A vízforraló is elhallgatott már, a zuhanyfülkében ácsorgok, és a samponos vizet dörgölöm ki a szememből. Ormótlan lépteket hallok, aztán elrántja a zuhanyfüggönyt, és komolyan a szemembe néz.
  - Azt hiszem, ez így nem fog működni köztünk.
  Fáradt és egy kicsit dühös arccal nézek rá, nem tudom eldönteni, sírjak-e, vagy az arcába röhögjek. Végül csak annyit mondok:
  - Hát, a miniatűr lakásom előnye, hogy legalább a bejárati ajtót nem tévesztheted el.
  És visszahúzom a függönyt, hogy nyugodtan megtörölközhessek.