a végtagjaim zsibbadnak
egy Esti Kornél-szám
ritmusára ver a szívem
mintha a vérnek tökmindegy
lenne, hogy hány perc alatt
folyja körül ezt a tökéletlen
kis testet, nekem meg
pláne tökmindegy, hiszen
így is-úgy is kevés az időm
és egyre csak fogy
huszonnégy órás napokkal
nem lehet élni, amikor
a színpadon is csak
száznyolcvan másodpercem
van megváltani a világot
ennélfogva nem érek rá
aludni és nem érek rá
boldognak lenni sem
amikor szorít az idő és
én már csak zenében
tudom számolni a perceket
