the Grenma mindenek felett

Most értem haza Márkéktól, és bár gőzerővel fizikát kéne magolnom, muszáj fangörlködnöm nektek egy kicsit.
  Ma, 2016. november 27-én van hivatalosan tizenkét éve, hogy a Grenma tagjai, Szalay Csongor, Arany Dóra és Botlik Mátyás megalapították a zenekarukat, a valóságban azonban 26-án találkoztak először (amikor Dóri egy újsághirdetés kapcsán felhívta Matyit, satöbbi).
  Ennek örömére tegnap, több mint egy év kihagyás után visszatérő koncertet adtak a Dürer Kertben, a Based On A True Story, a Flatband és a Kies előadása után. Magunkba döntöttünk fejenként két Gösser-limonádét (ugyanis elfogyott a meggyes kézműves sör), és egy kis magaslaton állva élveztük a kedvencünket.

Kis rizsa, mielőtt elmesélem az élményeket: a the Grenma nevű együttest Márk által ismertem meg valamikor '14 telén, amikor összeismerkedtünk. A Vajon hallja valaki a hangom című dalukat hallottam először (tegnap megtanultam gitáron, yeah), aztán sorban a többit, ma már nincs olyan daluk, aminek ne tudnám ától cettig a szövegét, akár visszafelé is. Volt egy nagyon durva depressziós korszakom, és áldom érte Márkot, hogy megmutatta nekem ezt az együttest, mert Csongi szövegei taszajtottak ki a karvagdosás sötét örvényéből előbb a nyirkos árnyékba, aztán a meleg napsütésbe. Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy Márknak Ewa mutatta meg őket, de ez itt már igazán nem számít.

"hátra van még a nagyja, amúgy is mindenki bekaphatja"

A Dürer Kert első blikkre elég rémisztő helynek tűnt, minden tele volt égnek álló hajú punkokkal, piercinges és seggrészeg alakokkal, meg kisminkelt fiúkkal. Először nagyon féltem, aztán rájöttem, hogy az acélbetétes bakancsommal, fültágeszemmel, lila hajammal és az ártatlan kis piercingemmel a fülemben annyira nem is lógok ki a sorból. 

ez Csongi

  A bejutásnál ugyan akadtak problémáink, de a fizetős mobilnetnek és a Facebooknak hála végül beengedtek.
  A koncerten az összes dalt végigordítottam, rekedtre sikítoztam magam, ugráltam, mutogattam, amit csak lehet. Egy ízben színes labdákat szórtak a közönségbe, amit jelre a levegőbe kellett dobni (Péter vadászott nekem egy rózsaszínt). Csongi pengetőket is osztogatott, karkötőket is, Matyi eldobta a dobverőit. Időről időre feltűntek alakok a tömeg tetején, ezeket egy darabig kézről kézre adogatták, aztán földhöz vágták őket.
  Csongi elképesztően meg volt illetődve, amiért ennyire örülünk neki, úgy csinált, mint aki életében először áll színpadon, és időnként elkáromkodta magát. Matyi gaget ütött, amikor Csongi valami szellemeset mondott. Dóri talán még vékonyabb, mint a babája előtt.
  A hangulat fantasztikus volt, az Új hősnél elárasztott valami keserű düh (okot lásd itt), a Pont így-nél Márkot öleltem, és sírtam. Mert szeretem Márkot is, a Grenmát is, és talán évek feszültsége szakadt fel bennem akkor.

Szóval ennyit a koncertről, hallgassatok Grenmát, figyeljétek a szöveget, a BPSC című albumuk például egy teljes életbölcsesség. Zárásként íme egy plágiumszöveg Grenma dalcímekből. Az összesből. Hogy vers, novella vagy slam, azt még nem döntöttem el.

Apokalipszis

Azt hiszem, ennyi volt. Hogy ez apokalipszis most, valóban világvége, és csak rajtunk áll, hogy sikerül-e túlélnünk.

Tudom, hogy nincsen minden rendben, de ha csak állunk és nézünk, attól nem lesz semmi jobb.

Mit vársz? Hogy valaki cselekedjen helyetted? Pedig nincs itt senki más. Igazán észrevehetnéd magadtól is, hogy merre tart a világ, miért pont én magyarázzam el neked?

Hát jó, elmondom, de akkor már hiába sírsz. Ott tartunk már, ahol a part szakad, fél lépésre a lezuhanástól, a felhők felett mindenki nevet rajtunk, tudják, hogy már mi sem leszünk halhatatlanok.

Fáj a látvány, mi? Pedig én szóltam, hogy ne húzd ki a gyufát. Minden szavad csak olaj a tűzre. El se kezdd a mentegetőzést, szakad a cérna, elfáradtam.

Kinek hiszel? Nekem, és belátod, hogy ez mind csak cirkusz, és nem új hős, hanem kisbogár vagy csupán a nagyok között, vagy magadnak, homokba dugod a fejed, és fel sem tűnik, hogy ma történik minden? Hát jó, legyen, ahogy neked tetszik, de önmagad miatt romlanak el a dolgaid, nem miattam. Hadd gratuláljak, ha egyszer rájössz, hogy ideje élni. Ki tudja, meddig lélegzel még, hát csak előre nézz, és állj ki magadért! Rajtad múlik, hogy válaszokat kapsz-e vagy marad a kérdőjel, hogy megtudod-e, hol vagy igazán otthon. Megszűnt a jel, meg kell tanulnod boldogulni ha nem segít senki. Épp elég, ha tudsz gondolkodni, ilyenkor nem számít a pillangó-hatás. Mennyire szeretném, ha saját gondolataid lennének! Túl szép az az álomvilág, amibe zárkóztál.

Kit érdekel, mit beszélek neked, becsukod a füled, vajon hallja valaki a hangom rajtam kívül? Legalább egy tanácsot megfogadhatnál, ha az előzőekre nem figyeltél: reggelizz, ne háborúzz, ez pont neked való hippi-szöveg, de öreg néni már mind, aki ezt az elvet követte. Tessék, te is sokáig élsz majd, ha ezt megfogadod.

2 dolog még, mielőtt itt hagylak a világvégében: én itt belül úgy érzem, pont így jó. Vége kell, hogy legyen. Így hát megtiszteltetés számomra, hogy az enyém az utolsó szó.

éjjeli idill

a monitor fényénél halvány

árnyékot vet a sovány, madárcsontú csukló.

hosszában elágazó kék csík,

keresztben sápadt rozsdaszínű vonás.

nemsokára eltűnik majd az is,

és csak egy heg lesz a sok közül,

megszámlálhatatlan átkínlódott éjszaka emléke.

de ez az éjjel most békés.

nem csipog megállíthatatlanul a facebook,

nem nyögnek rémálmok súlya alatt

a szomszéd szobákban a testvérek.

nem rothad egy félresikerült hívás

keserű utóíze a pizsamafelső alatt.

béke van, és csend.

ugyan az ablakon még mindig nem merek kinézni,

de már nem csukom be a szemem a horrorfilmeken,

és csak egy plüssel alszom kettő helyett.

korábban az egyiket öleltem,

a másiknak a kezét fogtam. szajha volnék ettől?

vagy csak egy szeretetéhes kisgyerek?

vége a filmnek, üres a facebook,

elsötétül a monitor, hogy

a rettegett ablakon beszökő fáradt derengésben

- a hajnalé ez már, nem a holdé –

az ágyhoz botorkáljak, plüssöket

ölelgetve nyugtalan álomba merülni.

coffee book tag

Akkora kopistának érzem magam, hogy már tükörképnek kéne lennem, hiszen mindkét általam legnagyobb figyelemmel követett blogger is kitöltötte már ezt a kis taget, de hát könyv is, kávé is, úgy érzem, végre megértem egy ilyen bejegyzés közzétételére is.
  Ofkórsz, kicsit személyre szabtam ezt is, és a kávézási szokásaimat is becsempésztem a sorok közé.
  Főzz egy kávét, és olvass. Mármint előbb ezt a posztot, aztán ha felkeltettem az érdeklődésedet, bármi mást is, Mélyen Tisztelt Olvasó.

#1 feketekávé | egy sorozat, amibe nehéz belerázódni, de a rabjává válsz

Én nagyon sokáig nem akartam feketén inni a kávét, merthogy mi lesz, ha tizenöt évesen hozzászokik a szervezetem, és huszon-, harmincévesen már immúnis leszek a koffeinre. És tessék, rászoktam a hosszú kávéra. Hányadik időkorlátos fogadalmadat is szeged meg ezzel, sasa? Negyediket, ötödiket?
  Lényegalényeg, a sorozatnak, amit választottam, még csak az első két részén vagyok túl, de bármelyik pillanatban nekieshetek a maradék kettőnek. Választott sorozatom első kötete tehát:

Christopher Paolini: Eragon. 

Ez a könyv, ez a sorozat, ez a világ lenyűgöző. Paolini velem egyidős volt, amikor megírta az első részt, és rögtön alkotott egy nyelvet, különböző teremtményeket és rémségeket, gonoszokat és elbűvölő szépségeket, varázslatos jóságot. Tény, hogy az első rész kicsit nyögvenyelősen indul (főleg, ha láttad a filmet), de ne merészeld letenni ezt a könyvet, mert te "unod". Száz oldal múlva sírni fogsz, ha szünetet kell tartanod.

#2 borsmentás mokka | egy kifejezetten téli könyv

Sose ittam még borsmentás mokkát, és ha őszinte akarok lenni, annyira nem is vonz ez a név.
  Ide felhozhatnám a Belle és Sébastient is, mert ennek a történetnek egy jó része télen játszódik, az én választottam mégis:

Kati Hiekkapelto: Kolibri.

Több embernek kéne ismerni ezt a könyvet, mert zseniálisan felépített krimi, főszerepben egy magyar származású nyomozónővel, aki Finnországban él. Finnország majdnem egyenlő a téllel, és a regényben is pont jön a 'fél év éjszaka', amikor Anna megkapja az ügyet. Nem mondok többet, olvasd el.

#3 forró csoki | egy gyerekkori kedvenc

Szeretem a forró csokit, bár nekem ez inkább téli hangulatú ital, mint a számomra ismeretlen borsmentás mokka... Ráadásul olyan sokat olvastam már kisiskolás koromban (azelőtt pedig anya olvasott nekem), hogy nagyon nehéz kiemelni egy kedvencet. Ha mégis muszáj, akkor az:

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk.

Általában szerettem a kötelezőket (egészen hetedikig), és ez volt közülük is a legnagyobb kedvencem. Imádtam elképzelni a grundot a farakás-erődökkel, azt, hogy én is ott játszhatok egy olyan birodalomban, ami nekem sosem adatott meg. Hogy nálam alig idősebb fiúkban fedezhetem fel a bajtársiasságot, az önfeláldozást, az igazságtalanságot és az önzést.

#4 dupla eszpresszó | egy letehetetlenül izgalmas könyv

Susanne Collins: Az éhezők viadala. 

Egyszerűen imádom, imádtam már az elejétől fogva, két nap alatt olvastam el egy-egy részt. Disztópia, torz politikai szemlélet, társadalmi különbségek, forradalom, Josh Hutcherson lelki szemeim előtt... De hát ezt úgyis tudjátok.

#5 Starbucks | egy könyv, ami mindenhol ott van

Én a párizsi Starbucksokat szeretem legjobban, mert fenemód élvezem, hogy franciául kérem a kávémat, és Sarah-ként írják a nevem a pohárra. Meg a madridi Starbucksok is jók, mert ott angolul vettem cappuccinót. Az én sztárbákszos könyvem:

Keri Smith: Nyírd ki ezt a naplót!

Ez a könyv mindenhol szembe jön velem, és hihetetlenül zavar. Bánt a tudat, hogy ilyen népszerűségnek örvend egy könyv "kreatív rongálása", és hogy nem ez az első ilyen könyv, mégis ez kapott ekkora figyelmet. Az öcsémnek van egy pont ugyanilyen könyve sok évvel ezelőttről, ugyanilyen feladatokkal, csupán az a különbség, hogy annak a címe Nemkönyv.

#6 hipster kávézó | egy alulértékelt könyv

Ööö, hipster kávézó?

Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának

Szabó Magdát egyszer már megutáltam, amikor rám kényszerítették az Abigélt, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Aztán el kellett olvasnom arra a rémes versenyre a Zsófikát, és adtam a néninek még egy esélyt.
  Itt tehát nem konkrétan a könyvre, hanem az írónőre gondolok alulértékeltként, és őt is elsősorban a saját korosztályom becsüli alá. Aki húsz fölött van, az mind imádja.
  A Mondják meg Zsófikának zseniális alkotás, itt bővebben is ömlengek róla.

#7 a tökéletes keverék | egy keserédes, és ezért tökéletes könyv

A tökéletes keverékben van egy kevés csokoládé és egy csipet vaníliás cukor. A tökéletes keverék maga a megtestesült

Janne Teller: Semmi.

Sokat gondolkodtam, mi a tökéletesen keserédes könyv, és végül a Semmire esett a választásom. Nincs még egy könyv (na jó, talán A Legyek Ura, de az kevésbé humoros), ami ennyire hűen ábrázolja az eltorzult erkölcsöt, az élet értelme utáni fejvesztett kutatást, a gyermeki naivitást és leplezetlen kegyetlenséget... Sipirc olvasni, Mélyen Tisztelt Olvasó.

#8 koffeinmentes | a könyv, amitől többet vártál

Ez az irodalmi bűntett egyértelműen a Beavatott-trilógia, és annak is leginkább a harmadik része:

Veronica Roth: A hűséges.

Nem, nem, nem és nem: egyszerűen fel nem foghatom, hogyan lehet így elrontani egy tök jól induló
disztópiát? Mi ez a génmanipuláció? Mi ez a hatásvadász féltékenység? Ez a két elbeszélő? Ez a sok halál? Förtelmes! Megcsonkítani, elégetni, megtiporni, és minden egyéb módon meggyalázni, ami nekem most a felindultságtól nem jut eszembe.

És ha már így a végére jártunk az általam bebarangolt irodalom gyöngyszemeinek/mélypontjának, hozzátok vágok még egy kis nyugizenét, csak úgy háttérzajnak az olvasáshoz, amihez remélem, meghoztam a kedveteket.
  Legyetek jók, olvassatok sokat!

tanulság

Szeretnék kénes kigőzölgésekbe burkolózva rózsaszínben látni a világot. Vagy gólyalábra állni, és a
felhők fölött járni, de legalábbis a föld fölött három méterrel. Csak szeretnék kicsit elrugaszkodni a valóságtól, mert itt bármelyik pillanatban lelőhetnek egy láthatatlan tankkal.

Tanulság?

Nem szabad hagyni, hogy a tankok bebújjanak a bokrokba. Olyankor roppant veszélyesek.

De ha óvatlan voltál, és a láthatatlan tankok már bebújtak a bokrokba, és még kidöntött fákkal is körülvették magukat, hogy biztos ne lásd őket, akkor messze el kell kerülni a kidőlt fával körülvett bokrokat. Akkor biztos nem esik bántódásod.

Most éppen arra gondolok, hogy nekem már úgyis mindegy, ezért egy játékpisztollyal a kezemben megközelítek egy bokrot. Jó, még nem lőttek le, kiváló, sietősen osonok tovább. Már csak egy méter, már csak fél, már csak húsz centi…

Lábon lőttek! Megsérült a kislábujjam, dől belőle a sötétzöld vér, de nem fáj. Kicsit csíp ott, ahol hozzáér a zoknim chilipaprikamintája, de amúgy semmiség. Kihasználom, amíg a bokorban bujdosó tank újratölt, koszinuszalfával kiszámolom a szöget, gondosan célzok, és meglövöm a tankot. Füstöt okád, fájdalmasan felvisít, majd köddé válik. Remek, így már gondtalanul letörhetem a bokor és a kidőlt fa legszebb ágait, hogy gólyalábakat faragjak belőlük Bear Grylls-bicskával, és kénmezők után kutatva odébbálljak. Úgy értem, tankmentes övezetbe.