hamis

Hihi, lassan elfelejtem, hogy ez volt az az ominózus novellácska, amivel hetedik osztály végén pályáztam és felvételt nyertem az iskolaújság szerkesztőségébe. 

Hamis

Sosem tudhatod, mikor történik veled valami olyan, ami örökre nyomot hagy benned, akár pozitív, akár negatív értelemben. Én például hatéves voltam, amikor a szülinapomra kaptam plüssmogyorót. Nem szokványos mogyoró volt, hanem volt neki szeme meg szája, de az orrot lefelejtették róla. Kimondottan cuki kis plüssmogyoró volt, és annyira megszerettem, hogy el sem akartam engedni. Azt hiszem, ez mély nyomot hagyott bennem, és szeretetem jeléül ezt a csodás plüsst - roppant fantáziadús módon - Mogyinak neveztem el.

  Egy másik történet, ami szintén örök és egyben borzasztó emlék számomra, amikor elhagytam valahol Mogyit. Ekkor már két napja voltam hatéves. Annyira el voltam szontyolodva, hogy anya kárpótlásul vett nekem egy diót. Ezt a diót utáltam, mert nem hasonlított Mogyira és orra is volt neki. El sem neveztem, és azt hiszem, most a szekrény mögött vagy az ágy alatt él száműzetésben.

  Elég sűrűn hallom a hangját. Szörnyen idegesítő, mert sosem tudom megmondani, honnan jön. Mintha Baziliszkusz módjára a falban közlekedne, vagy nem tudom. Rettenetes egy dió ez. Sokszor beszél hozzám, amikor leckét írok. De nem ám segítene, amíg a függvényekkel szenvedek, azt hallgatom az ágy alól, hogy:

  'Minek írsz egyáltalán leckét? Semmivel nem leszel tőle okosabb.'

  Beszóltam neki, hogy egyest kapok, ha nem írom meg.

  'Na és? Egyes vagy sem, a dolgozat belőle úgyis vacak lesz.'

  Olyan fölényeskedően mondta, mintha ő sosem írta volna meg a házit a függvényekből. Úgyhogy megkérdeztem tőle, mire ez a nagy fölényeskedés, de mintha megsüketült volna. Elkezdett énekelni. Az még hagyján, mert felteszek egy fülest és nem hallok belőle semmit, de olyan dobhártyaszaggatóan hangosan és hamisan énekelt, hogy üvöltethettem a fülembe az AC/DC-t, azt is túlharsogta. Ráadásul vagy ezeréves, béna számokat énekelt, vagy Miley Cyrust. Ekkor inkább úgy döntöttem, kimegyek tanulni a kertbe, úgyis szép idő van.

  Hát megírtam a kertben a függvényházit, de amikor másnap a matekkönyvet kerestem, sehol nem találtam, aztán az ablakból megláttam, hogy a szomszéd ronda szürke macskája lepisil egy kék, szétázott, formátlan valamit a hintaágy alatt. Na, az volt a matekkönyvem.

  Kiszaladtam a könyvért, aztán meg be a szobámba, és jól lehordtam ezt a pofátlan diót.

  'A szörnyű ripacskodásoddal meg kornyikálásoddal kizavarsz a kertbe, de nem szólsz előre, hogy ne felejtsem kint a könyvem, mert vihar lesz? Azt a szemtelen formádat! Úgy viselkedsz itt, mint egy király! De tudd meg, hogy az én szobámban én vagyok az úr, az összes plüss az alattvalóm, és te is plüss vagy, akárhol bújkálsz is!'

  A dió nem válaszolt, de szerintem anya nagyon aggódhatott, hogy nem őrültem-e meg, mert elég sandán nézett rám, amikor lementem a konyhába. De tényleg, nem tudom, vajon sok ember üvöltözik egy meglehetősen elviselhetetlen, rejtőzködő plüssdióval? Egyáltalán, kinek jut eszébe diót venni a gyerekének, amikor az egy bizonyos Mogyi után sír, aki azért cuki, mert nincs orra? Na mindegy.

  Legközelebb egy hét múlva beszéltem a dióval.

  'Ugye nem vágod a függvény-témát?' kérdezte. Olyan laza volt, azt hittem, szétesik. 'Semmi közöd a függvényeimhez!' torkolltam le. 'Kagylózz már egy percre, elmondom mer' olyan karót kapsz hogy csak lesel, vágod?' Nem voltam hozzászokva, hogy holmi plüssdiók ilyen hangnemben beszéljenek velem, de az igazság az, hogy tényleg gőzöm se volt a témáról, ezért megkértem szépen, hogy magyarázza el. És ebben a szörnyű, utcagyerek-stílusban elmagyarázta, és jé, megértettem. Javítanom kellett, ezért másnap feleltem abból, amit sikerült megértenem. Kiderült, hogy teljesen más a függvénynek még csak a definíciója is, mint amit ez a szemét dió bemesélt nekem, amikor meg képleteket és ábrázolásokat kellett volna elmagyaráznom, megakadtam. Az osztályom szakadt a röhögéstől. A tanár végülis jófej volt, nem írta be a karót, de azt azért megkérdezte, honnan szedtem ezt a sok baromságot. Hogy mondjam meg neki úgy, hogy ne nézzen teljesen hülyének, hogy ezeket a tippeket egy goromba plüssdiótól kaptam, aki az ágyam alatt vagy a szekrényem mögött lakik, és tegnap éppen nagymenőnek képzelte magát, gondoltam. Inkább azt mondtam, a szomszéd fiú mesélte. (A tanárnő nem tudja, hogy Gabika mindössze hétéves.)

  Amikor hazaértem, ismételten lehordtam a diómat, amiért mindenféle hamis definíciót magoltatott be velem. Nem válaszolt, ezúttal Edith Piafot kezdett énekelni, pocsék francia kiejtéssel és fülsértően hamisan. Ekkor szöget ütött a gondolat a fejembe, hogy talán megalkudhatok vele.

  'Ha elnevezlek, megmondod a valódi definíciókat érthetően vagy békén hagysz? Vagy legalább előjössz, hogy elverjem a gatyádat?' üvöltöttem túl a rögtönzött koncertjét.

  Abbahagyta a dalolást, és válaszolt:

  ' Jó, nevezz el, és utána szimbiózisban is élhetünk. Különben sem én kezdtem.' Biztos voltam benne, hogy vállat vont.

  'Oké. Hamisnak foglak hívni, mert hamisan énekelsz és hamis dolgokat mondasz.'

  Egy darabig nem szólt semmit, aztán, gondolom kiegyezett a nevével, mert előjött a szekrény mögül. Szörnyű koszos volt, és a bal lábfejét szinte maga után húzta a földön. Mellesleg előhozott vagy ötven porcicát.

  'Rendben. A nevem Hamis. A függvényekről halványlila segéd fogalmam sincs, de próbálhatok tanulni veled, hátha megértjük mindketten.' Elvigyorodott. 'És majd halkan énekelek, majd ha már elaludtál.'

  Teljesen meglepődtem a felismeréstől, hogy Hamis barátságos is tud lenni, ha akar. Csak eddig nemigen akart. De annak jeleként, hogy mostantól szimbiózisban élünk, beraktam a mosógépbe, heves tiltakozása ellenére is. Amikor megszáradt rájöttem, hogy valójában egész csinos kis dió. Az orra meg pisze, és ettől valahogy fiatalabbnak tűnik. Visszavarrtam a lábfejét is, és ettől kezdve együtt tanultunk matekot, de még a nyelvtan szabályokat és francia memoritereket is ő kérdezte ki.

  Ez a mi nagy szimbiózisunk tarthatott vagy fél éve, amikor csomagot kaptam postán. Hamissal együtt bontottuk ki először a mellékelt levelet. Kedves Sára! Talán emlékszel rám, ovistársad voltam hatéves korodban. Volt egy nagyon jópofa kis plüssmogyoród, amit elvesztettél. Azaz mégsem vesztetted el, mert azt én nyúltam le. (Tudod, gyűjtöm a plüssöket.) Ennyi év távlatából remélem nem haragszol rám, de most visszaküldöm Mogyit, mert az én szobámban nem fér el. Amióta fogyókúrázom, csak zöldség és gyümölcs plüssöket kapok, az olajos magvak és egyéb számomra tiltott ételek plüsseit pedig szegény gyerekeknek ajándékozom, vagy esetedben visszajuttatom az eredeti tulajdonosnak. Szóval Mogyi visszatért, ne haragudj stb. Üdvözöl, Lia

  Hamis nagyon elszontyolodott a hírre, és készült visszamenni a szekrény mögé, amikor kibontottam a csomagot. A dobozból előkerült Mogyi, teljes életnagyságban, szép tisztán és épen, és meg kellett állapítanom, hogy orr nélkül iszonyú ronda. A plüss tehát a szomszéd Gabikánál kötött ki. Hamis hetekig nevetett.