két fesztivál egy csapásra

Miután realizáltam, hogy a kapolcsi kirakodóvásár, amire évek óta járok, egy művészeti és zenei fesztivál része, kisírtam magamnak (és Márknak) a hétvégi bérletet.
  A Művészetek Völgyéről tudni kell, hogy az ember akkor is nagyszerűen elvan, ha nem megy el a koncertekre és a többi szervezett programon sem vesz részt, mert ott az egész falura kiterjedő kézműves vásár. A vásáron pedig akkor is csodásan el lehet lenni, ha semmit sem veszünk, mert minden egyes portéka gyönyörű.
  Annyira jólesik a kis lelkemnek, hogy ebbe a vásárba még nem jutottak be a bóvliárusok, és hogy a kézművesek minden árujukat a saját két kezükkel készítik, és nem a pénzért vannak ott, hanem mert szeretik ezt csinálni...
  *ömlengés vége*
  Ráadásul az idővel is hihetetlenül nagy szerencsénk volt. Tévében és rádióban is közölték a hírt, hogy a kapolcsi rendezvényt elmosta az eső, és a hazaúton is szüntelenül dörgött-villámlott, ránk azonban egy csepp eső sem esett. Lehet, hogy mi is esőistenek vagyunk, nem csak Szirmai mester.

Pénteken tehát Márk szülei hoztak el minket Kapolcsra. Mire a faluba értünk, az árusok nagy része már bezárt, csak az ennivalós standok voltak nyitva. Megvártuk, hogy vége legyen a 30Y-koncertnek (annyira lokálpatrióta azért nem vagyok, hogy az ízlésem alá adjam a szintet és őket is szeressem), aztán végigtomboltuk életünk harmadik Ivan & The Parazol-koncertjét. A PEN-en látottak jobbak voltak, több saját számmal és tízszer ekkora tömeggel, de hát Ivánék, azok Ivánék.

Szombaton egy slam poetry előadásra akartunk elmenni, de ha kibuszoztunk volna Kapolcsra és vissza csak pár pesti slambajnok kedvéért, ki kellett volna hagynunk a veszprémi Utcazene Fesztivált. Itt két koncertet néztünk meg (Pop Me Up! és The Syndrome), a kettő között pedig a másodunokatestvérkémmel, Sárával csatangoltunk, aki szintén megírta az élményeit a dologról a maga blogján. Fagyiztunk, limonádéztunk, sétáltunk és a viaduktra is felmásztunk, de az óriáskerékre nem ültünk fel. A hóhér fog 900 forintot kifizetni azért a vacakért.

Vasárnap rohantunk, hogy elérjük a 12:15-ös kapolcsi buszt, és utána a 13:30-a slam workshopot. A workshop házigazdája Horváth Kristóf, azaz Színész Bob volt, akivel volt szerencsém egymás után háromszor is kezet fogni. Ezt a versikét alkottuk közösen:

kocsonyaszív defibrillál vágódeszkán vasárnap

nem szabadul el a lelkem polcsorrendbe aláznak

tölcséren át leeresztem az endorfint lavórba

jó ez a csend ebédelünk a léböjtben csalódva

a vers szerzői

álomgyűjtő a valóra váltandó álmoknak

Horváth Kristófnak azért vannak jobb, egyéni alkotásai is, az Európa csendes című slamjéért odavagyok. De ebben legalább mi is részt vettünk.
  A workshop után keresztbe-kasul végigjártuk a vásárt, elköltöttük a pénzünket, Márk a maradék lila festékspray-t is ráfújta a hajamra, majd felkaptattunk a Panoráma Színpadhoz Freddie koncertjére. Bár a hangosítás csapnivaló volt, Freddie hangja így is nagyon jól szólt. Rájöttünk, hogy azért Panoráma Színpad a Panoráma Színpad, mert a környékbeli szántóföldekre tökéletes körpanoráma nyílik. Hiperkarmát nem akartunk hallgatni, ezért visszasétáltunk a faluba egy langallóárushoz, hogy az utolsó ezresünkből Márk is megvacsorázhasson (hja, amúgy az én összes pénzemet költöttük el ketten, tudjátok, közös kassza, meg minden). Beültünk a Mongooz and the Magnet koncertjének első felére, majd onnan másztunk vissza a Panorámára Irie Maffiára. Róluk annyit, hogy a dallamosabb, poposabb számaik sokkal közelebb állnak hozzám, mint az elvontabb, dübörgősebb dalaik. Ráadásul Sena Dagadu és Kéri András hangja olyan tökéletesen passzol, hogy nincs pofám velük énekelni még akkor sem, ha tudom a szöveget. Na jó, csak az Easy As One Two Three-ét tudom.

Még itt sem ért véget teljesen a kapolcsozás. Hétfő reggel Márkot felraktuk egy buszra, kedden viszont a családom nőtagjaival (anyaával, Magyival, valamint a húgommal és az öcsémmel) is visszatértem a Völgybe - egy Balaton plázai iskolatáska- és ruhavásárlás után. (A kettő között meg kiraktam egy 1000 darabos puzzle-t.) Én kalauzoltam őket végén a doboz-babaházak, busófejmintás táskák, nemezmadarak, tolltartók és kerámiabögrék között. Mivel anyánál volt pénz, megkaphattam a vasárnap vásárolt tolltartó mellé a minipennát füzettel és tintával, és még az árussal is tartalmas beszélgetés folytattam kreatív írásról és dán filmekről. Ugyanettől a fickótól vettük Márknak a mágneses gyufásdobozokat is, amikről sajnos nem csináltam képet, pedig megérte volna. Brumminak vettem egy zsebmacit, az öcsém hasitasit, a húgom plüssegérkét kapott, Abigél egy szép előkét. Anya vett néhány régóta áhított kerámiavirágot, Magyi bevásárolt szappanból, és alkalmam nyílt visszaszaladni lefotózni a túl drága, ám annál szebb kávéfőzős hűtőmágnest. A képet azóta persze beállítottam háttérképnek a telefonomon, de ez már nem olyan fontos.

Így zárásként a sok-sok szöveg és sok-sok kép mellé kaptok még egy dalt Ivánéktól, amit Kapolcson el se játszottak. Az összes Mélyen Tisztelt
Olvasómnak mosolygós szép napot kívánok, ha már én itt elörömködtem mindent...