Nekem minden bajom van/volt, és ha elég régóta olvasol már, akkor tudhatod, hogy ez a felület lényegében a lelki szennyesem szárítókötele. Most azonban nem foglak a különböző önértékelési zavaraimmal meg a környezetemből áramló pozitív/negatív visszajelzések kettősségével fárasztani, hanem inkább arra kérlek, örülj velem, hiszen akad itt öröm az ürömben, csak meg kell találni.
Amúgy egyfajta alkotói válságban szenvedtem az elmúlt időben, de pár napja végre sikerült megírnom egy verset, aminek az ötletét már hetek óta forgattam a fejemben, de sajnos nem tehetem közzé, mert egy túl őszinte vallomás, és több irányba lenne egyszerre kitekerve a nyakam, ha ez kitudódna.
Ha eléggé megerősödtem lelkiekben, majd megmutatom. Addig is, annyit elárulok, hogy a mű címe A madárcsontú lány, a versformája pedig páros rímű felező tizenkettes. Remélem, Mélyen Tisztelt Olvasó, kaparássza a neocortexed halántéklebenyét egy kósza emlék a János vitéz és a Toldi rímeléséről.
Az ömlengésem fő témája egy csodálatos koncertterem lenne két csodálatos zongorával. Talán nem mondok újat azzal, hogy a Kodály Központ Európa második legjobb koncertterme kiváló akusztikával és két, összesen nyolcvanmillió forint értékű zongorával. A művészeti iskolámnak megadatott a lehetőség, hogy egy másfél órás koncertet szervezzen itt, és is a szerencsés fellépők között voltam. Régi ismerősökkel találkoztam, a művészbejárón közlekedtem, és játszhattam a város legjobb zongoráján.
Amúgy Baluval (nem, nem a mackóval) játszottunk kétzongorás improvizációt a-moll, f-dúr, a-moll, c-dúr, d-dúr harmóniavázra, ő a Bösendorferen, és a Steinway-n. Összetalálkoztam még Helstáb Marcival, aki azóta a filmipar legújabb felfedezettje, és Zsombival, akit négy évvel ezelőtt láttam utoljára, amikor még nem kellett tíz centis sarkú cipő ahhoz, hogy a válláig érjek. Szerintem ő mentette meg a kezem csontjait, ha nem szól rám időnként, idegességemben biztos ripityára törtem volna őket.
Hála neki, nem így történt, és elég jó kis imprót nyomtunk a fél nézőtérnyi vendégnek.
Úgy megihletett a koncert, meg maga a backstage és a zongora hangjai, hogy írtam is egy rövidke novellát. De mivel tudom rólatok, Drága Olvasóim, hogy hajlamosak vagytok félreérteni az olyan írásaimat, amiben előfordulnak bensőségesebb interperszonális kapcsolatok, ezt sem teszem közzé. Talán majd egyszer.
Na jól van, kiujjongtam magam, most tanulnom kell, és nagyon szeretném már kiolvasni a Lelkek könyvtárát, de ahhoz kávé kéne, és sajnos nem tudok úgy bemenni a konyhába, hogy ne egyek valamit, pedig késő van már az evéshez...
Próba-szerencse. Szép álmokat és csodás zongoraimprovizációkat kívánok nektek, sok szeretettel.
Herczegnő, még egyszer köszönöm, hogy eljöttél.
kedvenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése