film-nem-maraton

Okay, láttam filmeket az elmúlt két hétben, és még a hétvégén, mielőtt elmegyek osztálykirándulni, tervezek egy normális egész éjszakás filmmaratont. Túl sok lett volna egy bejegyzésbe írni az összeset, így megkapjátok azoknak a filmeknek a szubjektív értékelését, amiket világosban láttam az elmúlt két hét során.
  Úgy, mint a múltkor: snittes link, leírás, meg valami videó.

DONNIE DARKO
(Donnie Darko)
Szóval. Márkkal, világosban. Amúgy tényleg nem volt benne semmi ijesztő, a legvégén sem éreztem semmi utóhatást. Márk azt mondta, őt nagyon elgondolkoztatta a film, de persze sose fogom megtudni, miféle mélyen szántó gondolatokat ébresztett benne.
  Abszolút pozitívum, hogy Márkom és Szirmai nagy kedvence, Jake Gyllenhaal játssza a főszerepet. Sok időbe telt mondjuk, mire megismertem, de ott van, dagi, viszont a szeme ugyanaz a szempár, amivel az Éjjeli féregben találkoztam először. További pozitívum a soundtrack, meg a végén Gary Jules Mad World című száma, amit kitűnően játszom zongorán, köszönöm szépen.
  Negatívum, hogy túlzott mértékben keverednek a műfajok, konzervfejű óriásnyulak jelennek meg a fürdőszobában, és hogy azt hittem, nem hatott rám sehogy, mégis féltem a sötétben két teljes hétig. Ciki.

WHIPLASH
(Whiplash)
Médián kezdtük el nézni, és sikerült annyira beleélnem magam a hangulatába, hogy hazamentem, és végignéztem. Mellesleg azóta érdeklődöm komolyabban a jazz iránt.
  Ez a film lényegében egy csalódás volt. A történet nagyon tetszett, Fletcher galád húzásai és Andrew keszekusza kis lelke hol egymásnak feszült, hol elsiklott egymás mellett. És mindent átitat a zene. Meg ez az idézet:

"Ha nem vagy elég jó, egy rockbandában végzed."

  Andrew Neiman elég jó volt. Legalábbis a doboláshoz. Karakternek sajnos nem. Az egy dolog, hogy a Beavatottban már megszoktam Peternek, és azóta is nehezemre esik Andrewnak hívni, de csak annyi derül ki róla, hogy: dobol, vért izzad, ha kell, érzékeny a lelke, dobol még egy kicsit, de amúgy ki ez a srác? Miles Teller színészi játékával semmi baj sincs, sőt, le a kalappal. De a színész lehet bármilyen ügyes, ha a karaktere nincs jól megírva.
  Nincs több hozzáfűznivalóm. Meg kell nézni, tök jó.

CHAPPIE
(Chappie)
Angolon néztük meg kábé a felét, angol szinkronnal, angol felirattal. Mivel korábban még egy filmben sem találkoztam érzelmi intelligenciával rendelkező robottal, itthon megnéztem a második felét is - ezt már magyar szinkronnal, mert feliratosan nem találtam jó linket.
  Hát... nekem ez egy kicsit sok volt. Ha próbálok elvonatkoztatni a robotoktól meg tudatmásolástól meg egyéb ilyen dolgoktól, akkor az emberi romlást látom. Az élete elején mindenki tiszta lappal indul. A gyerek ártatlan, és olyan lesz, amilyenné a környezete faragja. A naiv Chappie-t Ninja, Deon és Yo-Landi formálta olyanná, amilyen lett: bizalmatlan, de szerető, és önfeláldozó. Ja, és megbocsátó. Félholtra verte ugyan Vincentet, de megbocsátott neki. Aranyos.
  Inkább nézzétek meg Gergő mestert, ő jobban ért hozzá.

BONNIE ÉS CLYDE
(Bonnie and Clyde)
Természetesen az első, 1967-es Bonnie  és Clyde-ot néztem meg, de kitaláltam, hogy majd egy későbbi filmmaraton keretein belül tök jó lenne megnézni az összeset.  Amúgy, nagyon tetszett. Mind a 105 perce lekötötte a figyelmemet, és nem csak azért, mert Clyde iszonyú jóképű, hanem a gyors, lendületes cselekmény is. Meg aztán ott az a finom kis ellentét a félresikerült rablások és legendás hírnév között. Szerettem mind a kettőjüket, és kicsit zavar, amiért nem zavar a haláluk. Törvényszerű volt. Bocs a spoilerért, de ezt nem tudtam máshogy kifejezni. Két szerethető karakter, akik nem teketóriáznak, ha rablásról van szó, a szex viszont már bajos. Nincs más mondanivalóm. Tetszett.