Nagyon ki kéne már olvasnom azt az Agatha Christie-könyvet, de szerintem már 100 oldal után rájöttem a megoldásra, ezért annyira nem érdekfeszítő. A filmes műveltségem meg amúgy is kritikán aluli, ezért úgy döntöttem, ezt az éjszakát betűk helyett képkockákra áldozom, és megnézek pár túl régóta halogatott filmet.
Kaptok egy snitt.hu-s leírást (nem vagyok regisztrálva), színészek meg egyebek végett, egy saját véleményt meg egy előzetest, vagy részletet, vagy ilyesmit.
HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA
(Dead Poets Society)
Jajj, a jó öreg Robin Williams, béka poraira. Nem láttam túl sok filmjét, de amit láttam, azt nagyon szerettem. A legelső szimpatikus vonása az, hogy alacsony, bár talán csak a saját méreteim miatt rokonszenvezek a kis termetű emberekkel. A többi filmenként változik, attól függ, éppen mit mutat meg magából. Ebben a filmben a szuverén gondolkodást testesítette meg, a humanizmust, a szavak erejét. Mert álmodni, és merte tanítani az álmodást, és azok valóra váltását.
A fiúk (a film közepére nagyjából sikerült őket megkülönböztetnem) egy-egy kamaszkori problémát jelenítenek meg, a saját kis lelki csatáikkal. Van, aki győz - és van, aki nem. Ilyen az élet. Carpe diem. Meg kellett volna találni az arany középutat, akkor talán elkerülhető a haláleset. De ha nincs haláleset, nincs meg a katarzis sem, ami az erkölcsi rend helyreállásához vezet (bocsi, Shakespeare-drámákra és azok elemzésére vagyok hangolódva).
Persze, itt nem állt helyre az erkölcsi rend, mert továbbra is fennmaradtak a végletek. Az ember vagy Keating-féle lázadó, vagy Perry-féle diktátor.
Meg kellett volna találni az arany középutat. Mindig meg kéne találni, nem?
GYALOG GALOPP
(Monty Python and the Holy Grail)
Ez, drága Olvasó, az a film, amit mindenkinek látnia kell legalább egyszer, mielőtt meghal, de inkább tizenegyszer. Mivel én már túl vagyok a magam tizenegyén, úgy döntöttem, itt az ideje angolul is végignézni ezt a filmet. Megállapítottam, hogy még mindig jó, a magyar szinkron is elképesztően jól sikerült, fejlődik az angol nyelvtudásom, és még egy csomó mindent. Például, hogy a humorom fél egykor is kitűnően működik, köszöni szépen.
Ha valakit érdekel, itt egy kis kedvcsináló, angolul. A következő challenge az lesz, hogy angolul is tudjak belőle idézni, magyarul már kábé az egész szövegkönyvet tudom, úgy már annyira nem vicces.
ANNIE HALL
(Annie Hall)
Apám már legalább egy évszakja rágja a fülem ezzel a filmmel. Most megnéztem. Ha röviden akarom leírni, akkor a narkós picsa és a paranoid pálcikaember cuki szerelmi története. Ha hosszan, akkor a narkós picsa és a paranoid pálcikaember jópofa, életszerű szerelmi története, amiben a főszerepet egy hihetetlenül csúnya ember játssza, cserébe viszont olyan szövege van, amitől az embernek még az anyja temetésén is nevethetnékje támad. Bocs az akasztófahumorért.
A film amúgy elég rövid. Pont olyan érzésem volt tőle, mint amikor a Zabhegyezőt olvastam: most akkor vagy történjen valami, vagy legyen már vége. Lényegében valami mindig történik, de közben mégsem történik semmi. Lehet szeretni Woody Allen szövegét, lehet szórakozni a tökéletesen abszurd és mégis életszerű szituációkon, meg a fura karaktereken.
Kellően lefárasztott, azt hiszem, és nincs rá jobb szavam, mint az, hogy 'aranyos'. Talán majd egyszer megpróbálok mélyebb értelmet is keresni benne, valami komoly utalást a nagybetűs Életre meg a bonyolult emberi személyiségre, de az nem most lesz.
És amúgy majdnem megnéztem negyedikként a Donnie Darkót, de megnéztem az előzetest, és úgy döntöttem, ezt majd világosban. Inkább átadom magam Agatha néni regényének, és kíváncsian várom, hogy előbb oldom-e meg a bűntényt, mint Miss Marple és Craddock felügyelő.
Jóéjt nektek, majd ha megnéztem a maradék várólistás filmet is, talán szólok. Talán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése