Megint részt vettem egy Spoianae slamklubon. A Simon Márton-showcase csodálatos volt, de a többiről inkább most nem írok. Mindenesetre a húgomnak köszönöm, hogy ott volt, jólesett.
Ja, és harmadik lettem, tehát megint fent vagyok a youtube-on, yeay.
kicsi vagyok, székre állok, rohadt élet, így se látok,
jó ez nekem köszönöm, előbb-utóbb kinövöm.
vagy nem.
tekintve, hogy hat éve nem nőttem egy centit sem, azt hiszem én hoztam mindkét ágról a manógéneket. és ez így van rendjén. mindig kell valaki, aki nem veri be a fejét a pincében.
viszont az egy kicsit illúzióromboló, hogy az öcsém veszi le nekem a kávét a konyhaszekrényből, a sparban fakanalakkal piszkálom le az olcsóbb vizet a felső polcról, és a nyolcéves húgomtól öröklök nemsokára cipőt,
de azért nem olyan rossz szám az a százötvenöt.
eltekintve attól, hogy sose lesz belőlem űrhajós és harmincéves koromig el fogják kérni a személyimet, nincs nagy baj, mert ha nem is látok mindent, ami a koncerteken történik, a hallásom attól még kitűnő, és a fontos daloknál valaki mindig fölvesz a nyakába.
kicsi vagyok, székre állok, szeretek kicsi lenni.
olcsóbb vagyok, mert nem szoktam olyan sokat enni,
és nem is tart órákig új ruhákat venni
mert próba nélkül is mindig jó rám a 32-es nadrág, xs-es felső, a gyerekosztály ruhái meg az m-es férfipulcsik.
akármit rendelek ebayről, mindig stimmel az ázsiai méret, a hádás pólók ugyan lógnak rajtam, de ez a lényeg.
a turis cuccaimmal és százötvenöt centimmel én képviselem a lentebb stílt.
ráadásul én vagyok a bújócskák örök győztese,
mert olyan helyekre is beférek, ahol nem keres senki se.
kicsi vagyok, székre állok, rohadt élet, így se látok,
legközelebb létrát hozok, kicsi voltam, kicsi vagyok,
különben is jobban megéri létrára állni, onnan szebbek lesznek a kilátásaim, innen lentről sok dolog fájóan kilátástalan. például az élet.
jó magasra tették nekem a lécet
(nyilván nem én voltam, el se látok odáig). de egyszerre próbálok osztályelső és normális kamasz lenni, a barátaimmal inni, a húgommal görkorizni menni,
megírni egy regényt, megtanulni egy ragtime-ot, telefonon is kikapcsolni a youtube-reklámot.
és be kell vallanom, kurva nehéz. mármint nem a reklám, azt megoldom. egyensúlyba hozni a dolgaimat, na az már más tészta, és lehet hogy tudattalanul is direkt kerülöm a lelki jót,
mert amúgy nem akarok tésztát enni, csak anya nem engedi a paleót.
kicsi voltam, kicsi vagyok, művész leszek, éhen halok, mert nem fogom hagyni, hogy eltartson a világ legszebb programozó matematikus palántája. semmi baj. én büszkén halok éhen, ahogy a művészek általában.
az életem különben is egy Csehov-dráma, nincs benne cselekmény, csak alulértékelt írások,
veszekedés néhány meg sírás sok,
és tulajdonképpen én vagyok Mása mása. „miért jár mindig feketében?” az életemet gyászolom.
azt az életet, amit jóformán még el se kezdtem élni,
mert van valahol egy nagyon vékony és szókimondó néni,
aki gondolom csak a fiacskáját félti,
de időnként rendesen leépíti az önértékelésemet, és biztos vagyok benne, hogy ezt nem rosszindulatból csinálja.
kicsi vagyok, székre állok, rohadt élet, így se látok,
azt hiszem én így maradok, kicsi voltam, kicsi vagyok,
kicsi leszek. és ez így van rendjén.
valakinek meg kell nyerni azt a bújócskát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése