csikkek

Emlékeztek erre a bejegyzésre, Mélyen Tisztelt Olvasóim?
Na, csak egy matek- meg egy fizikaóra kellett hozzá, és már kész is van.

Csikkek

Cigiszagú pulcsiba burkolózva ücsörgök az erkélyen, meztelen lábammal a csikkeket rugdosom. Bentről zene dübörög. Hiányzol a kávém illatából, a kócból a hajamban. Hiányzik a tested melege - akkor nem kéne ez a büdös kölcsönpulóver. Hiányzol a fényekből, mert hiába szép a hajnal, ha nem süllyed el a szemed barna örvényében az első kósza napsugár.
  A kávém túl forró. Pont úgy perzseli a torkom, ahogyan az érintésed szokta égetni a bőrömet. Hiányzik ez a forróság.
  Mindenem fáj, pedig egész eddig bátran dicsekedtem fűnek-fának, hogy én nem tudok másnapos lenni. Talán tévedtem, vagy talán az üres gyomrom a baj forrása. Te tudnád. Tapasztaltabb vagy nálam.
  Hirtelen Léda vágódik ki mellém a balkonra. Nem tudom eldönteni, hogy a kezében tartott focicsapatos bögre tartalma gőzölög, vagy a cigarettája füstöl. Először észre sem vesz, de aztán kis híján megbotlik a lábamban.
  - Jesszus, Gréta, mióta vagy itt?
  Megmondom, hogy még sötét volt, amikor kijöttem. Sose volt jó időérzékem, emlékszel?
  - Hát, mi most keltünk fel. Ez még az ébresztő, nem kapcsolta ki senki, mer' amúgy jó szám.
  Ráhagyom, hogy az, noha pont olyan semmilyen, mint Léda és a társaság nagy része. Isznak meg dohányoznak, és úgy tesznek, mintha ebből állna a világ. Hogy utálod te ezeket is! Ha tudnád, hogy jobb híján ilyen alakokkal ittam az olcsó vodkát tegnap este...
  - Ez a Dávid pulcsija rajtad?
  Bólintok, hogy igen, és rád gondolok.
  - Gáz van?
  Mellém telepedik, rám száll a füst, marja a szemem és kaparja a torkom. Nem mondhatom el, hogy elhagytál, azt sem, hogy jogos volt. A szavak a kávémba fulladnak. Már nem éget annyira, de túl édes.
  - Ha róla van szó, hidd el, hogy szeret téged.
  Hát elég szarul csinálja, mondom. Léda elnyomja a cigarettáját, a csikket a többi közé hajítja, és visszamászik az ablakon, be a szobába. Egyedül maradok, egy pillanatra a zene is elhallgat bent, majd valami más szólal meg, egy mély hang a "ki-bebaszott tiszteletet" keresi. Te biztos ismered ezt a dalt, műveltebb vagy nálam. Mindenről van véleményed, ki is mondod, magabiztosabb is vagy, mint én. És mégis én rontottam el.
  Ablak csapódik felettem, lábak dobognak, Léda felordít, hogy ne menj ki, mer' kinn a Gréta. Hát mégsem olyan bumfordi ez a lány.
  Egyre melegebb van, már nem kell a pulcsi, de a hajam büdös lett. Szomjas vagyok, nem kívánom a kávét. Dehidratál, és amúgy is túl édes. Te csináltál mindig ilyen cukros kávékat, de sose szóltam, hogy nem ízlik.
  Fel kéne hívjalak. Léda szerint szeretsz.
  Hiányzik a szívverésed, az apró rándulások, amik ütemesen rángatják a melleden a bőrt. Hiányoznak a szempilláid, amikkel képes voltál csiklandozni az arcomat.
Léda kihajol az ablakon, és szól, hogy ipari mennyiségű rántottát sütnek, menjek, ha akarok.
  A napba nézek, és próbálok nem rád gondolni. Dávid Sopianae-t szív, Léda Camelt, a többieket nem tudom, nem is érdekel. A Sopianae csikkeket a pulcsi zsebébe szórom, a többit a helyén hagyom, és a félig üres kávésbögrével egyensúlyozva bemászom a szobába.